Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond Izabella gyámsága alatt
18 ■ A nagyravágyó Majláth merész tervet forgatott fejében. Áz a gondolata támadt, hogy Erdélyt függetleníti, adófizetéssel a töröktől magának megszerzi s magát erdélyi fejedelemmé választatja. A szultánnak az adót fel is ajánlotta. A beteges János királyt kellemetlenül érintette ez a hír s ráadásul szemére is hányták Szapolyainak, hogy olyan „sohoni“ embernek, mint Majláth, annyi birtokot adományozott. Az egész udvarban nagy volt a felháborodás Majláth ellen, mert bizony nagy dolog meghitt királyát, urát elhagyni.1 János királynak nehezére esett, de a kötelesség szólította s készülődni kezdett, hogy Erdélybe jöjjön Majláth lázadásának elnyomására. A készülődés idején egy vasárnap misét hallgatott János király Izabellával a budai „nagy (Mátyás) templomban“. A királyné már nehéz, terhes állapotban volt s elfáradt a térdelésben s annyira rosszul lett, hogy el kellett hagynia a templomot, midőn a templom körül összegyűlt tömeg éles szeme észrevette, mély tisztelettel áll félre úljából s örömmel kiáltá : „Adja Isten, hogy legyen magyar hazánknak magyar királyfia; ne szoruljunk más nemzetre és ne haljon ki a magyar vér“.1 2 Izabella a tömeg aggódva szerető pillantásai között Mátyás király palotájába vonult, ahol nemsokára könnyebben érezte magát. A betegeskedő király ezalatt a templomban maradt, végig hallgatta a misét s mikor kifelé indult a templomból, az oltáron levő gyertyák egyszerre maguktól elaludtak, pedig senki sem volt a gyertyák körül és a szél sem fújt. Ezért a jelenlevő Mindszenthivel együtt többen csodás, rossz jelnek tekintették ezt s „bizony vége nekünk“, mondták szomorúan. A gyengélkedő király az ajtófélre támolyogva, vissza sem nézett s nem is látott semmit a sejtelmes gyertya-elalvásból. Csak a körülötte levők arca volt aggodalmas, mert „szeretik vala nagyok, kicsinyek mind az királyt, urunk Őfelségét“.3 A királyné aggodalmasan nehéz állapotban; János király nyavalyás, szédül, nehéz a melle, de azért csodálatos lelki erővel egész nap szakadatlan tréfálva készülődött Majláth ellen s mikor megkérdezték tőle, hogy melyik szablyáját akarja az erdélyi útjára elvinni, így szólt: „Bizony látja Isten lelkünket, 1. Mindszenthi Gábor naplója. 2. U. o. 1. 8. 1. - 3. U. o. 1. 8. 1. Erdélyország Törléneti Tára. I. 7. 1. —
