Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)

János Zsigmond tényleges uralkodása

154 Panaszolja tovább János Zsigmond, hogy Balassa a sze­kereket, amelyek az ő huszti várába sót szállítottak, elvétette és súlyos fenyegetéssel a sószállítást megtiltotta. Állandóan igyekszik az ő alattvalóinak kárt és jogtalanságot okozni s az ellenfelet állandóan ingerelni. Báthory György is keservesen panaszkodott, hogy testvérei, Báthory András és Miklós az ő várának összes javait és jöve­delmeit elfoglalták. Azonfelül Balassa Menyhért a szamosközi területen levő birtokát, Kishódos nevűt, a fegyverszünet alatt Kun Domokosnak ajándékozta. Kérte ezért János Zsigmond Miksát, Balassa Menyhértnek szigorúan hagyja meg, hogy minden új foglalástól és erősza­koskodástól óvakodjék, mert igen súlyos elbírálás alá esik, ha az ő emberei a fegyverszünetet mindenben megtartják, Balassa Menyhért pedig nem szűnik meg közrombolást felidézni. Már 3 hónappal ezelőtt is kérte, hogy Kassán letartózta­tott híveit: Telegdy Miklóst, Csáky Pált és Bornemisza Bene­deket bocsássa szabadon, hogy jószágaikra visszatérhessenek.1 János Zsigmond fennti alapos panaszaival szemben csak szerény ellenvetésnek tűnnek fel azok a sérelmek, amelyeket Miksa Szerdahelyi Máté követe útján, János Zsigmondot dicsérő, hizelgő szavak kíséretében ad tudomására a fejedelemnek. János Zsigmond erre most is csak azt felelhette, hogy szüksé­ges volna mindkét részről bizalmi embert küldeni, akik a fegy­verszünetet újra megtárgyalják.1 2 Miksa csak arra volt hajlandó, hogyha a fejedelem fő­követeket küld, hajlandó tárgyalni a békekötésről. János Zsigmond a Gyulafehérvára összehívott rendeknek beszámolt Brassai útjának eredménytelenségéről és ez annál kellemetlenebből hatott, mert híre járt, hogy Ferdinánd békét köt a törökkel, ami pedig csökkentené János Zsigmondnak a területek visszaszerzésére irányuló törekvését.3 Ferdinánd 1562-ben 30.000 arany évi adófizetés mellett csakugyan nyolc évre a szultánnal békét kötött4 s ebbe a szul­tán kívánságára János Zsigmondot is belefoglalták a következő 1. János Zs. levele Miksának. 1562. szept. 19. Gyutafehérvár. U. o. Ere­deti. Ugyanakkor hasonló okiratot állítattott ki Ferdinánd részére, U. o. — 2. Szerdahelyi követsége. 1562. okt. 26. Kassa. U. o. Eredeti. — 3. Érd. Orszgy. Emi. II. 154—56.1. — 4. Istvánfi: i. m. 475. 1. és Bethlen: i. m. Tom. II. p. 26—30-

Next

/
Thumbnails
Contents