Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)

János Zsigmond tényleges uralkodása

155 feltételekkel: Erdélyből a császár minden haderőt, eltávolít. Az Erdélyen kívül fekvő területekie vonatkozóan, megegyeznek János Zsigmonddal, hogy ő, mit ad vissza a császárnak és mit tart meg magának. A fejedelem a béke nyolc éve alatt minden ellenségeskedéstől tartózkodni fog. Balassa Menyhért és Báthory Miklós átpártolását a porta tudomásul vette s birtokaik hasz­nálatában őket meghagyta.1 Miksa igyekezett a békének ezen részét a maga előnyére kihasználni s újabb követelésekkel állott elő. Elküldötte köve­tét, Szerdahelyi Mátét János Zsigmondhoz ez ügyben való tár­gyalásra. János Zsigmond, mikor Szerdahelyit fogadta, ugyanakkor Gyulafehérvárra részleges országgyűlést hívott, ahol fejedelmi előterjesztésében elmondotta, hogy ő minden erejét arra fordítja, hogy a szultánt és Szelim trónörököst megnyerje Erdély ügyei­nek előbbvitelére. Mind a szultán, mind a római császár oly erősek, hogy velük nem tudjuk felvenni a harcot, mondta Já­nos Zsigmond, csak okossággal és előrelátással tarthatjuk fenn magunkat a két versenyző fél között. A rendek hálásan köszönték a fejedelem előrelátását s mondhatjuk, hogy ez a nehéz körülményekhez viszonyítva, a lehető legészszerűbb po­litika volt, amit János Zsigmond követett, amellyel ő tulajdon­képen folytatta azt a kétfelé néző erdélyi politikát, melynek alapját Fráter György vetette meg. A Balassa elpártolásával elvesztett területek most már nem járulhatnak hozzá a portai adózáshoz, ezért kérik a ren­dek a fejedelmet, kövessen el mindent a szultánnál, hogy adassa vissza Ferdinánddal a magyarországi részeken elfoglalt birtokokat. Egyben sürgesse meg a szultánnál a bánsági terü­letek visszaadását, aminek keresztül vitelére készek újabb adót is megajánlani. Az országgyűlés bezárása után nehány napra János Zsig­mond Szerdahelyinek, Miksa követének, határozott válaszát megadta. A fejedelem maga is nagyon óhajtja, hogy Magyar­­ország újra felvirágozzék. Nehezen és nagy költséggel tudta a törököt Szatmár alól visszatéríteni.2 Ügy látszik, hogy mivel ő 1. 1564. jún. 1. Bécsi áll. levélt. Hungarica. Egyidejű másolat. — 2. Lásd : Szerdahelyi Máté jelentése Miksának. 1562. nov. 26. után. U. o. Eredeti.

Next

/
Thumbnails
Contents