Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)

János Zsigmond tényleges uralkodása

147 őket, János Zsigmondra és Erdélyre kiszámíthatatlan következ­ményű lett volna. A körülmények mérlegelése azt igazolta, hogy szigorúbb elbánás megmutatására van szükség. A főbűnösnek Pálfalvi Nagy Györgyöt találták. Kövér, erős, hatalmas székely, aki a „Nagy“ nevet is azért kapta. A hűtlenség megállapítása után, a kornak durva szokása szerint, felnyársalták. A hatalmas em­ber a nyárson három napig még hihetetlen kínok között jajgatva élt, míg egy ismeretlen, nem tudva elszenvedni a kínlódást, kegyelemből lelőtte.1 Felnyársalták Gyepesi Ambrust is,2 a köz­nép közül többeknek orrát, fülét levágták.® A székely előkelők (primőrök) közül bűnösöknek találtattak: Lázár István, Kornis Mihály, Farkas Pál, Lázár János, Bernét Ferenc, akiket fog­ságra vetettek s némelyek ott meg is haltak. Későbbi megálla­pítás szerint még Görgény és Gyalu váraiba fogságra vetették: Geréb Miklóst, Kátai Ferencet, Kátai Györgyöt és Andrási Mártont. János Zsigmond nem elégedett meg a főbűnösök megbün­tetésével, hanem a székely kérdés mélyére nézve, a forradal­mat előidéző okokat is meg akarta szüntetni. A forradalomban Udvarhely-, Maros-, Csik-, Gyergyó-, Sepsi- és Orbai-székekben lakó székelyek vettek részt. Aranyos­szék távoltartotta magát. Lázadásukkal a székelyek nagy ve­szedelembe sodorták az országot. Hogy a lázadás igazi okait is megismerjék, ezért elrendelte a fejedelem, hogy a székely előkelők (primőrök) és lófő székelyek személyesen, a köznép, a község részéről pedig minden székből 16—16 választott tag jelenjék meg az országgyűlésen.4 A választott tagok előadták panaszaikat, amelyből meg­állapítható volt, hogy a székelység zöme azért lázadt fel, hogy megboszúlja azt a sok erőszakot, nyomorgatást, amit a főnépek ellenük elkövettek. A haza ellen támadtak, hogy a főnépeken boszút álljanak. Hogy jövőre a bajok okai is orvosolva legyenek s hogy a fő- és köznép között mindenütt békesség legyen és ezzel az ország nyugalma is helyreálljon, teszik a következő intézkedé­seket, illetőleg hozták a következő törvényeket: 1. Miles: i. m. 90—91. — 2. Borsos S.: Krónikája. I. 20. 1. — 3. Kővári: i. m. III. 173. I. — 4. Érd, Orszgy. Emi. II. 202. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents