Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond tényleges uralkodása
139 monddal.1 ami meg is történt. János Zsigmond a fegyverszünetről kiállított okmányban kötelezte magát, hogy minden erejével arra törekedik, hogy a törökök a magyarországi részekről térjenek vissza őrállomásaikhoz. Mindkét fél bírja mindazt, amit a fegyverszünet megkötésének napján ténylegesen bírt, hogy ilyen módon a fegyverek mindkét részről teljességgel és valósággal pihenjenek.2 Az 1562. április 12-én megkötött fegyverszünet értelmében3 János Zsigmond elveszítette a fegyverszünet időtartamára Bereg-, Ugocsa-, Szatmár-, Szabolcs- és Közép-Szolnokmegyéket, melyeknek nagyrésze Balassa elpártolásával jutott Ferdinánd kezére. A budai basa annak tudatában, hogy a hadadi vereséget az ő késése idézte elő, nagy erővel küzdött Ferdinánd ellen, de a fegyverszünet értelmében János Zsigmond ajándékokkal és pénzzel4 rávette a budai basát, hogy félbeszakítva Szatmár várának ostromát, vonuljon vissza. Nemsokára a temesvári basa is visszatért. Ez Zayra is meghozta a szabadulást.5 A fiatal János Zsigmond tehát e nehéz napokban megmutatta kiválóságát, a fegyverszünettel trónját megmentette6 s azután minden erejét a székelyek forradalmának elfojtására fordította. IV. A János Zsigmondra váró nagy feladatok közül a legkényesebb a székely kérdés volt s uralkodásának legnagyobb eseménye a székelyek forradalma. A székelyek eredetét pontosan nem ismerjük, de az kétségtelen, hogy egységes származású, különálló, ősi alkotmánynyal bíró nép-töredék voltak. A székelyek 1526 előtt Erdélyben az ökörsütésen kívül semmiféle adót sem fizettek, ez volt a legsarkalatosabb kivált-1. Miksa levele Ferdinéndhoz. 1562. ápr. 14—15. Linz. U. o. Eredeti. — 2. A János Zsigmondtól kiállított fegyverszünet okmánya. 1562. május 26. Gyalu. U. o. Egyidejű másolat. — 3 Érd. Orszgy. Emi. II. 199—201. és Lukinich : Erdély tér vált. 104. 1. Lukinich: Az északkel, várháb. tört. 390—91. 1. — 4. Miles: i. m. 86. 1. — 5. U. o. 393—94. 1. — 6. Thallóczy: i. m. 140. 1.
