Pozsonyi Szentmártoni Kálmán: János Zsigmond erdélyi fejedelem élet- és jellemrajza (Székelykeresztúr, 1934)
János Zsigmond Izabella gyámsága alatt
13 Mátyás király halálakor Szapolyai István felemelte a három éves Jánost s azt mondta : ha ekkora volnál, Magyarország királyává választatnálak. Ez nem volt alaptalan mende-monda, mert Szapolyai István már ekkor olyan hatalmas volt, hogy II. Ulászló megválasztását nagyrészt neki köszönhette. A nagy hatalmú főúr azonban jóltevőjéhez, Mátyás királyhoz hálátlannak mutatkozott, mert nagy része volt Corvin János megbuktatásában, hogy ennek birtokait is magának megszerezhesse. 1492-ben nádorispánná lett, de Mátyás halálával ő is eltemette erényeit s mintha a megváltoztatott címerében levő farkastól ő is átvette volna a természetét: valósággal ragadozóvá, fosztogatóvá lett.1 A család uralomra vágyását Hedvig hercegnő csak fokozta s mikor az 1505-iki rákosi országgyűlésen kimondják, hogy idegen uralkodót nem választanak, akkor már Szapolyai János a nemzeti királyság eszméjéhez ragaszkodóknak a királyjelöllje. A trónra vágyó család, hogy könnyebben elérje célját, Ulászló király leányát akarta megszerezni Szapolyai Jánosnak, de ez a tervük nem sikerült s a fiatal Szapolyai Jánost erdélyi vajdává tették, csakhogy minél távolabb legyen az udvartól. Szapolyai János azonban ügyes kormányzásával nagyban növelte a köznemesség előtt népszerűségét s a Dózsa lázadás idején, midőn segítségét kérték „urak és a nemesség megesküvének egyenlőképen, hogyha Lajos király gyermek nélkül halna meg, tehát senki fejébe a koronát nem tennék, csak az ő fejébe“.2 Szapolyai feladatát a Dózsa lázadás leverésével fényesen megoldotta s azóta a gondolkozók benne látták a magyarság hatalmának megmentőjét a mindegyre jobban erősödő török veszedelemmel szemben. A mohácsi vész nagy változást idéz elő Magyarország politikai életében. Mohácsnál a koronás fő elesett és sírba szállt a magyar nagyhatalom. A megbénult, önvédelemre szorult hazában a nemzeti akaratot képviselő köznemesség, a nemzeti párt, a múlt csapásain okulva azt akarta, hogy a magyarok által szerzett hazát, magyarok kormányozzák, a másik, a né-1. Nagy István: Magyarország családéi. X köt. 486—591. 1. Lásd továbbá: Forgách Fr.: Commentarii... Posonii et Cassoviae 1788. p. 212. — 2. Borsos Sebestyén Krónikája. Erdélyi Történelmi Adatok. Szerk. és kiadja Gr. Mikó Imre. Kolozsvár, 1855. I. köt. 11. 1.
