Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Boros György unitárius püspök naplója 1926-1941 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 1. (Kolozsvár, 2001)

Adatok dr. Boros György püspök lemond(at)ásának küröülményeihez

Soha egy percig se jogom szégyellni magamot Méltóságoddal szembenézni, mert én se rosszakarója, se rossztevője nem voltam soha. Most sem vagyok aZj s nem is leszek, mert az ilyesmi tőlem távol áll még akkor is, ha a világ szerint okot szolgáltatott volna reá, mert én mindig értékelni tudtam Méltóságod jelentőségét.

De térjünk a tárgyra!

Az a bizonyos medgyesi vacsora, ha egy kicsit történelmi jelentőségűvé nőtte is ki magát, nem éppen olyan veszedelmes, mint amilyennek a besúgók és azok akik esetleg rosszul jönnek ki általa, fel szeretik tüntetni. A tegnap különben Brassóban jártam, közben felkerestem Ferencgy Főgondnok urat és őt informáltam a dolgokról.

De mi is történt ott Medgyesen? Az hogy a többek között megpróbáltuk felmérni egyházi helyzetünket mind anyagi, mind erkölcsi tekintetben. Tervezeteket hallgattunk meg gazdasági életünk új alapokra helyezésére és kezelésére nézye. Megpróbáltuk értékelni fungens és nem fungens embereinket és azpk viselt dolgait. Természetesen a püspök személye is tárgyaltatott.

Mindenki mással lesz ahogy lesz de a püspökkel szemben az a vélemény alakult ki, hogy vele megkülönböztetett módon kell eljárni, hogy a személynek és hivatalnak kijáró tiszteleten csorba ne essék. Az az óhaj alakult ki, hogy miután már hallottuk is, hogy korára való tekintetből foglalkozott a lemondás gondolatával, hogy átadná helyét egy fiatalabb erőnek, aki a letett zászlót lobogtassa tovább fiatalosabb hévvel és energiával — meg hogy megkíméljük tisztelt személyét az esetleges kellemetlenségektől és izgalmaktól, amelyekkel járni szokott minden olyan alkalommal az olyan harc és küzdelem, mint amilyenre elszánta magát egyházunk főtanácsosainak nagy része. Megkérjük Méltóságodat, hogy ezen szándékát most hajtsa végre. Hogy tisztában legyünk a helyzettel egy ívet hordoztattunk körül, hogy azpk akik ebben egyetértenek, íják alá. Hányán írták alá, nem tudom, de úgy vagyok értesülve, hogy 60-70 között van az aláírók száma. Ez az eljárás nem felszólítás, nem utasítás, hanem egyszerű óhaj és kérés, amelyet vissza is utasíthat, és kikérheti magának a gondolatát is.

Hogy én szerepet vállaltam ebben a mozgalomban, azon ne méltózfassék megbotránkozpi, mert én nem most lettem ellenzéke a rendszernek, hanem eleitőlfogva az voltam. Nem tudom méltózjatik-e emlékezni, hogy 1920-ban egy gyűlésen - amikor mintegy kibontottam belmissziónk szükségeinek lobogóját, nagy ellenszenvvel találkoztam, és némelyek követelték, hogy azonnal állítsanak fegyelmi elé — éppen Méltóságod volt az aki mellém állott és azt mondta, hogy az Ilyen embert nem megfegyelmezni, hanem megbecsülni kell, mert igaza van, mert oly dolgokat hozptt fel, amelyek szégyenei egyházunknak j- amelyek ellen feltétlenül küzdeni kell minden önérzetes unitáriusnak. És azóta több kevesebb sikerrel folyt is a küzdés, de mert rendszert változtatni személyi változások nélkül nem lehet, kevés eredményt értünk el Most az az idő érkezett el, amikor meg kell történni a személyi

32