Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Boros György unitárius püspök naplója 1926-1941 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 1. (Kolozsvár, 2001)

Adatok dr. Boros György püspök lemond(at)ásának küröülményeihez

változásoknak is, mert a prolongálásnak nincs semmi értelme, és ha élni és haladni akarunk, a jövő sorsának intézését más emberek kezébe kell letegyük. Hogy ez simán vagy kevésbé simán menjen végbe, mással szemben nem tartjuk feltétlenül fontosnak, csakis Méltóságoddal szemben. Ti. Méltóságodat szeret nők kivételesen és ügy kezelni, hogy az a fényes múlt, melyetfelépített Magának csaknem hat évtizedes lankadatlan szorgalmával és értékes munkásságával, menjen át a történelembe tisztán és sértetlenül. De ez vsak akkor történhetik meg ha visszavonulását úgy tüntethetjük fel jegyzőkönyveinkben, hogy amikor érezte, hogy a dolgok élén állani már nincs kellő testi és lelki ereje, önként félreállott s csendben, zajtalanul dolgozott tovább imádott egyháza javára í ezgel példát adott arra az önzetlen önfegyelmezésre és ónfelál­dozásra, ami nélkül egyházunk hajója könnyen elsüllyedhet az ellenséges vizeken. Ha Méltóságod ebből nem a személye iránti tiszteletet és hosszú-hosszú időn át kifejtett érdemes munkásságának az elismerését olvassa ki — ám tegye! —, de ettől ne várjon semmi jót, se személyét, se egyházát illetőleg mert a világ olyan, bogi ha dacol­nak vele: nem erényeink, hanem tévedéseink iránt érdeklődik s ezek szerint ítél meg. Amint értesülünk, Méltóságod nagy emberhez méltóan akart s talán akar is cselekedni. Kérem, és fogjuk kérni, bog ebbéli szándékát hajtsa végre a fenti okokra való tekintetből is, és meglátja, hogy mily szeretet és tisztelet fogja övezni becses szemé­lyét azután is, ha nem is lesgfungens püspök, azért annak fogjuk tekinteni és tisztelni szíve utolsó dobbanásáig s biztosítjuk, hogy égkor koporsójára őszinte könnyek fog­nak hullani. Ne úg tessék gondolni a visszavonulást, hog annak ripsz-ropsz most vág soha kell megtörténnie, azonnal, mert ezt senki se gondolja íg. Hanem úg, hog az időpontot reábízguk Méltóságodra. Mondjuk eg éven belül vesz magának eg kis szabadságot, eg kis időre elutazik; azután visszatérve az Égházi Képviselő Ta­nácsnak bejelenti lemondása szándékát; ayt a lapokban megfelelő kommentárral közzéteszik, hog a közvéleményt előkészítsék stb. stb. lg minden feltűnés és meg­felelő ünnepélyes keretek között fog megtörténni minden. Szóval program szerint, de úg, hog a világ a programról nem fog tudni semmit. De ha ebből a programból nem lesz semmi esetleg némelyek biztatására, akkor az lesz ami történni fog az események hatása alatt, de annak milyenségéről mégfogalma se lehet senkinek előre. A főtanácsi szándékomat illetőleg biztosítom, hog aktuális lesz upyan> éle abból olvasni csak az tud, aki teljesen tisztában van eg házunk közállapotaival. A nagközpnség eg egszerű gönge prédikációt fog látni benne. Mindezek után arra kérem, hog engem tekintsen ezután is tisztelőjének és jóakarójának, amellyel viseltettem becses személye iránt egész életemben. És azokról se gondoljon rosszat, akikkel egütt fáradok a dolgok megfelelő mederbe való 33

Next

/
Thumbnails
Contents