Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

nácsadója, vigasztalója és nagy tettekre buzdító vezére legyen elárvult nemzetének. A wittenbergi és páduai négy esztendő nem is röppent el fölötte hiába. A külföldi mesterek mellett még csak tanítvány; de idehaza hamarosan mesterré növi ki magát. Azokban a theológiai és bölcsészeti tanulmányokban, amelyeknek oda szentelte erőinek legjavát, latin és magyar nyelven egyaránt sokrendbeli bizonyítékát adta jeles készültségének, kielégíthetetlen tudásvágyának, emberismeretének és bölcs mérsékletének. A magyar nemzeti nyelv és irodalom majdnem annyit köszönhet neki, mint a következő században Pázmány Péternek. A bibliában való rendkívüli jártasságát pedig még ellenfelei is hódolva ismerik el.

Hazatérve, egyelőre Besztercén és környékén az ottani papság és tanítói kar szellemi vezére, ami kitűnik abból a válaszból is, amit a Ferdinánd király által kinevezett Bornemisza püspök meghívó levelére és dorgatóriumára adnak. Azt még csak elszívelik, hogy az egyházi kormányzat dolgában rendelkezzék; de az Isten igéjének hirdetésében nem hajlandók feladni azt a nyílt álláspontot, amelyet a Luther-féle reformáció fuvallatától érintve magukévá tettek. Ilyenformán a gyulafehérvári zsinatra — ad audiendum verbum — el se mentek. A katholikus reverenda alatt már lutheri szív dobog. És miért ne? Hiszen Honterus már kiadta a maga ,,Reformatióját” s ennek alapján a szász városokban már lutheri módra szervezték az egyházat... Nagyszeben — Brassó jártak elől jó példával. Nyomon követte őket Beszterce és Kolozsvár, és Siebenbürgen többi tagjai. Szóval — vallási téren — egész kis fiók-renaissance keletkezett Erdélyben. És ennek dallamában a domináns mindinkább Torda lészen. Időrendben egymásután itt tartott országgyűléseink bevett vallásnak nyilvánítják a római katholikus mellett a ltheránus val- 46 —