Józan Miklós: A fejedelem és papja (Budapest, 1940)

Habra hab tör, zúg a tenger árja:

Kié legyen király koronája?

Nyúl feléje cselszövő és ellen;

(— Uram, segíts saját magunk ellen! —) Nyúl feléje gyönge sarj, a Gyermek,

Kit a múzsák büszkén ünnepelnek.

Jobbján jogar, balján aranyalma,

És mögötte — Szolimán hatalma, így akar t ák oda fönt az égben, Hogy az Ifjú eszmetüzben égjen S lángoljon, mint Hóreb csipkebokra, Fényt derítve késő századokra ; Lángoljon, de el ne hamvadozzon,

És hazánkra dicsőséget hozzon.

— Másutt dúljon szentségtörő ármány, Vérkeresztes Tedeumot járván;

Itt — szelíden zeng a szív akkordja, Zeng örökkön fejedelmi Torda.

Ezerötszázhatvannyolcat írtak ...

Az angyalok örömkönnyet sírtak,

— Az Ur nevét váltig magasztalván — Hogy elhangzott János Zsigmond ajkán: „Birodalmunk apraja és nagyja Jézus tanát boldog hittel vallja.

Azt akarjuk: anyaszent egyháza írásokat híven magyarázza.

Szíve szavát hadd kövesse minden: Dícsértessék az Egy Igaz Isten!

Ebben álljon legfőbb boldogsága:

Népek üdve, népek szabadsága!”

— 10