Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Életpályák - emlékművek

ránt érte. 1874. november 2-án tartotta akadémiai székfoglalóját, a Le­véltárakról tekintettel a magyar állami levéltári ügyre címmel, ahhoz, hogy két év múltán, életének ötvenhatodik évében az országos levél­tárnál csak allevéltárosnak sorolják be. Megalázónak tartotta, de a tu­dományos munka és az élénk világi, unitárius egyházi közéleti tevé­kenysége feledtették a kudarcot. Feledtették, de nem nyomtalanul. Az anyagiakkal is küszködő hatvanhárom éves tudós így írt egészségéről: „...folyvást rosszul vagyok. Most sem bírom a tollat, reszketnek lá­baim, minden idegzetem lazul, s omlik szét. Úgy látszik, gyökeresen megingott egészségem.”7 Történetírónk betegen, életének utolsó évtizedében is sokat dolgo­zott. Mondhatni a halál ragadta ki a tollat a kezéből, hiszen utolsó müvét - Udvarhely vármegye monográfiája - nem tudta befejezni. Jakab Elek 1897. július 22-én halt meg Budapesten. Döbrentei ut­cai lakásából a Kerepesi temetőbe temették. 1901-ben hamvait Ko­lozsvárra szállították, és a Házsongárdi temetőben helyezték végső nyugalomra.'"' Munkássága „Azért írok, mert meg vagyok győződve, hogy az ügynek vele többet használok, mint magamnak”9- e gondolatot Jakab Elek írói hit­vallásának is tekinthetjük. Ifjú korától haláláig rengeteget írt és közölt. A diákköri szépirodalmi próbálkozásai után az 1848-49-es szabadság­­harcot megelőző években már a gazdasági-társadalmi kérdéseket feszegető publicisztikát művelte. Ezt folytatta a lehetőségekhez mér­ten a szabadságharc utáni nehéz években is. Mindamellett, hogy a szerteágazó publicisztikát élete végéig művelte, Jakab Elekre Kolozs­várra telepedése után olyan körülmények és tényezők hatottak, ame­lyek további munkásságát elsősorban a történetírás és annak segédtu­dományai felé irányították. E tényezők sorában elsőként említjük gróf Mikó Imre támogatását, ami lehetővé tette, hogy Jakab Elek megismerje és tanulmányozza a 302

Next

/
Thumbnails
Contents