Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Fekete János: Ez történt Világos után (A székely vértanúk)

törvényszékek sorozatban hozták az ítéleteket. Paskievics herceg, orosz tábornok, a forradalmat leverő cári csapatok parancsnoka szerint Magyarország a cár lábainál feküdt, de ki sem vonultak még az orosz csapatok, amikor az osztrákok már elkezdték a rémuralmat. 1849. ok­tóber 6-án, a bécsi forradalom évfordulóján Aradon kivégezték a 13 honvédtábornokot, ugyanazon a napon lőtték főbe Pesten az első felelős kormány elnökét, gróf Batthyány Lajost. Aradon a perbefogott 475 tisztből 231-et halálra ítéltek, 114-et ki is végeztek. 75-nek, köz­tük a Törökországba menekült Kossuthnak, csak a nevét akasztották bitófára. Október 25-én főbe lőtték az erdélyi honvédség utolsó pa­rancsnokát, Kazinczy Lajos tábornokot. Az osztrák haditörvényszék összesen 1765 személyt ítélt halálra vagy börtönre. Erdélyből 72 hon­védtisztet és 25 polgári személyt halálra, 64 embert súlyos fogságra. Londonban az egyszerű emberek megverték később Haynaut, aki any­­nyi hazafi haláláért felelős, de Európában senkinek sem volt szava a vérengzések ellen. Ahogy 1861-ben Deák Ferenc kifejezte, a szabad­ságharcot követő 12 év a súlyos szenvedések kora volt, az ősi alkot­mányt megszüntették, s a magyarokra a korlátlan Habsburg-hatalom rendszere nehezedett. Különös kitartással üldözték a székely felkelés vezetőit, mert a székelyek akadályozták meg 1848-ban a császári seregeket abban, hogy hátba támadják, s így korán elfojtsák a magyar forradalmat. Az első kormányzó, báró Ludwig Wohlgemuth tábornok, azzal a titkos utasítással érkezett, hogy Erdély sajátosságait megszüntesse, és kebe­lezze azt be a birodalomba. Az elpusztított falvakkal, városokkal tele Erdélybe az itt állomásozó nagyszámú osztrák katonaság mellé - is­tenverést jelentett a katonák és tisztek elszállásolása az erdélyieknek - megszervezték a rendőrséget, a kerületi dragonyosok intézményét és az önállóan működő csendőrséget. Ennek és az 1852-ben létesített po­litikai rendőrségnek a hatásköre felülmúlta a rendőrségét is. A zsandá­­roknak mindenütt megvoltak a saját emberei (besúgói), korlátlan fegyverhasználati engedélyük volt, minden elfogott és elítélt szemé­lyért jutalmat kaptak (egy év - 4 forint, hosszabb időre ítélt esetén 8- 30 forint, halálos ítélet esetén 60 forinttal jutalmazták a csendőrt). Az üldözéseket súlyosbította az új adók bevezetése: a régieknél magasab­280

Next

/
Thumbnails
Contents