Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Korodi Alpár: Ahol csak a furfang segített (Aranyosszék, Torockó és Abrudbánya környéke az 1848 - 49-es szabadságharc idején)
A románság mozgolódása az egész környéket feszültségben tartotta. Ezzel magyarázható Alsófehér vármegye főbírójának, Bánffy Miklósnak a felhívása, melyet a Guberniumhoz intézett április 11-én Nagyenyedről.35 Ebben értesítette a Guberniumot az abrudbányai és topánfalvi gyűlésekről, s megkérte, hogy lépjen közbe, s próbálja meg lecsendesíteni loan Buteanut és Simion Bálintot. Április 13-án a főkormányzó újabb felszólításban kérte loan Lemeni és Andrei Saguna püspökök közbelépését a fentebb említett bujtogatók lecsillapítására, valamint hogy Simion Balint verespataki lelkész az egyházi dolgokkal foglalkozzon, s ne a politikával.36 Április 15-én Abrudbánya főbírója Laborfalvi Nagy Károly egy újabb értesítést küld a főkormányzóhoz,37 melyben közli, hogy a románság titokban tovább tartja a gyűléseket. Egy ilyen újabb találkozás április 13-án zajlott le Abmdbányán. Értesíti a főkormányzót loan Buteanu ügyvéd távozásáról, aki Kolozsvár felé tart, s kéri, hogy személyét kísérjék figyelemmel a városban. Ugyanakkor Abrudbánya védelmére fegyver és lőpor biztosítását sürgeti. Április 29-én Laborfalvi Nagy Károly értesítésében beszámol a főkormányzónak a közeseményekről, amelyek a városban történtek, utolsó feljegyzése óta. 3 Abrudbánya egyike volt azon településeknek, ahol a nemzetőrségben magyar és román egyaránt részt vett. loan Buteanu vissztértével ez a helyzet megváltozott, mivel a románok java része otthagyta a nemzetőrséget. Beszámol, hogy a városban rend és csend uralkodik, viszont mások a körülmények az Abrudbányát körülvevő román falvakban. Közhírekből s szemtanúk beszédéből értesült, hogy a falvakon a románok lándzsákat s egyéb paraszt fegyvereket készítenek. „Több oláh egyének kortsomákon azzal is dicsekedtek, hogy egy unitárius 7 oláhnak jut, és ha minden úgy nem lesz, mint ők akarják, egy láb magyar se marad.”33 Igaz, ez nem bizonyított tény, mende-mondának is tekinthetjük, de az való, hogy az oláhok számban meghaladták a magyarokat, s a köztük levő viszony is nagyon feszült volt. A zárórészben Laborfalvi Nagy Károly kéri a főkormányzót, hogy 3 katonai századot, ha lehetséges, akkor székely nemzetüt, minél rövidebb idő alatt küldjön Abrudbányára. Kérésére május 12-én érkezett meg a válasz.40 Ebben a főkormányzó felvilágosítja Abrudbánya főbíróját, hogy nem 267
