Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Molnár B. Lehel: Szentmihály vértanúi kettős tükörben

húzódom, de a havon a mezítlábas nyomom látszott, és féltem, hogy megkapnak. Ismét továbbmentem, és az elsőhöz hasonló jó épületi! csűrhöz értem. Itt is próbáltam a hátsó kaput, de nem lehetett kinyitni. Az ösvény azonban a csűr első felire vezetett, odamentem, és ott a kerten átjáró lévén, átléptem az udvarra. Kutyamozzanás, emberjárás, semmi sem hallatszott. Elmentem a csűrkapuhoz, és a szép holdvilágnál a kapu hargolóját elfordítva bent megláttam, hogy a lajtorja egy magasan felrakott udorhoz van támasztva. Beléptem, a kaput magam után behargoltam, és elmentem a lajtorjához. Rátámaszkodtam, vagyis hozzádőltem, mert az addigi erőfeszítéssel tett járás meggyengített és a lábaim nem bírtak. Ott pihentem, de gondolkoztam, hogy meg merjek-e indulni fel a lajtorján, mert magasra fel kellett hágni. Azalatt, ameddig én kalandoztam, sok idő eltelt, s a románok végeztek a vacsorával. Egyszer hát üvöltözni kezdik: hajdác1. Én még mindig a lajtorjához voltam támaszkodva, azt is gondoltam, hogy engem keresnek, és azért kiáltoznak. Ez a megfélemlés és az isteni kegyelem olyan erőt adott, hogy a lajtorján fenn lenni csak egy pillanat műve volt. Nagy örömömre sarjába léptem, és ott a pajtaajtó felett beástam magam annyira, hogy ha a román a nyomom keresi is, a lándzsa a sarjába hozzám ne érjen le. Itt a sarjában aludtam is. Vasárnap november 12- re virradtunk.32 Az udor bornafái33 között hallgatóztam. A marhákat ellátták, de csendes volt a marhadajka is. Reggeli templomozás után hallottam, hogy mondja valaki, elmentek a románok. Sebeim péntek estétől fogva megmérgültek, fájtak, nevezetesen a fejemen. Vasárnap vecsernyei templomozás után kibújtam fekvőhelyemről, mert tovább tűrni kínos volt. Féltem attól, hogyha előbűjok, és a házigazda rosszindulatú lesz, kézbe ad, de így elbújva sem voltam képes tűrni a fájdalmat. Élet vagy halál, már úgyis mindegy. Estefelé, amikor a háziasszony vacsorakészítéskor tüzet szokott gyújtani, egy tisztes öreg, vagyis hajlott korú vastag asszony benyitott a csűrkapun, és a kapunyílásban, a pajta oldalához felállított kévezsápból kihúzott egy marék szalmát. Csendes hangon megszólaltam ezen szavakkal: öreg néni, nehogy megijedjen vagy lármát csináljon, mert én vagyok az, aki a románoktól elmenekültem. A szegény öreg mégis nagyon megijedt, lármázni kezdett, hogy oda miért ment, kicsoda. Látszott, hogy nagy

215