Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)
Tanulmányok - Kisgyörgy Zoltán: Akik nem engedtek a negyvennyolcból
számoltak - tiszta és pontos számot adtak, azokat kezünkbe adták, és útlevéllel elláttak; még azon nap estve 11 órakor Pardulitzban vasútra ültünk, és másnap délután 4 órakor Pestre megérkeztünk. Én ottan kiváltképpen legelsőbben fölkerestem Brassai bácsit, aki azonkívül, hogy a mieink közül való celebritásoknak egyike, vele a Koncz-ágon rokonságban is tudtam lenni magamat; de leginkább mégis azért, mert tudtam, hogy a mi vallásunkhoz legelső rendű nagy emberek közül ott van. Meg is találtam, meglátogattam, s azzal másnap reggel úgy indultam meg társammal együtt Szolnok felé. Itt aztán a vasút megszűnvén közönséges lószekéren jöttünk Nagyvárad felé. Onnan Feketetó s a Királyhágó felé jövő utunkban egy napon, amely, amennyire emlékszem, éppen áldozócsütörtök fogott lenni, ha nem csalódik emlékezetem, Élesden de. 10 órakor egy patakon átjövőleg találkoztunk egy úri emberrel, de kit mi egyikünk sem ismertünk. Mi ott a vendéglőben megszállottunk, hogy a szekeresünk is etessen-nyugtasson, s magunk is valamit reggelizzünk. - Megérkezésünk után nemsokára megjelenik egy libériás inas, és azt mondja, hogy gróf Kornis Károly és Adám urak ő nagyságuk azon kérnek, hogy menjünk oda az udvarba. Mi tehát, amint lehetett, rendbe szedtük magunkat, s elmentünk a tisztelt gróf urak tiszteletére. De mi bizony korántsem tudtuk, hogy ott mi vár ránk. Ottan röviden mindnyájunkkal megismerkedvén, hogy kik és hová valók vagyunk, röviden előadtuk, hogy és miképpen volt Josefstadtban a dolgunk. Erre finom szilvóriummal kínáltak, s aztán következett a gazdag villásreggeli, kávéval kezdődvén s különféle sültekkel végződvén, még az sem volt elég, a legpompásabb különféle borokat tették élőnkbe, ami kiváltképpen az ilyenféle kicsi, és sovány, szűk porciókra szokott gyomroknak valójában jól esett, ráadásul igen finom asszúszőlőbort nyomtatni. No! már valójában gondoltuk, hogy itten tetőpontját érte a t. gróf urak gráciája. Felkeltünk tehát, hogy a szívességet megköszönjük, s elbúcsúzva utunkat tovább folytassuk Erdély felé, hazafelé. Ekkor a két gróf, jól emlékszem, a palota egy nagy olaszfallal el volt a középen zárva, oda bevonulának mind a ketten, s néhány perc várakozás után előjövének, s mindenikünknek egy-egy 10 forintos bankjegyet 101
