Gall György (szerk.): A szent szabadság oltalmában. Erdélyi unitáriusok az 1848-1849-i magyar forradalomban és szabadságharcban (Kolozsvár, 2000)

Tanulmányok - Kisgyörgy Zoltán: Akik nem engedtek a negyvennyolcból

adtak útiköltségül hazafelé jövő utunkra. így lettünk tehát képesek ezen kegyes adomány mellett arra, hogy hazáig útiköltséggel bőven ellátva voltunk.

Kolozsvárott meglátogattam a néhai boldog emlékezetű Káli Nagy Elek főgondnokunkat, akkor még életben volt; meg a néhai Kriza János püspök urunkat is hasonlag. Simon Eleket, egykori fogolytársamat, kiről föllebb is emlékeztem, s aztán így jöttem el Kolozsvárról hazafelé, fogadott szekeressel Marosvásárhelyre.

IV.

így és eképpen elérkezvén Marosvásárhelyre, ottan arról gondolkodtam, hogy vagy bözödi vagy pedig ravai szekerest találhassak, mellyel családomhoz haza jöhessek. Találtam egy ravai szekerest, akivel eljöttem Ravába testvérbátyámhoz, ravai pap és esperes Árkosi Déneshez, kinél tartózkodott nőm és kedves gyermekeim. Elérkeztem, amint emlékszem éppen pünköst szombatjára virradólag, ahol az oly rég nem látott kedves testvéremmel, kedves nőmmel, szeretett gyermekeimmel együtt találkozhattam.

Ekkor tehát, éppen pünköst szombatján testvérbátyám a szomszéd faluba, Bözödre atyánknak megírta, hogy én is megérkeztem, és másnap, ügy mint pünköst első napja délutánján megérkezünk, átmegyünk Bözödre együtt, hogy atyánk helyett ünnep másodnapján úrvacsorát osszunk. El is jöttünk tehát pünköst első délutánján bátyámmal együtt Bözödre.

Itt azonban egy megható érzékeny jelenetnek voltunk tanúi: ugyanis atyánk, ki oly szigorú természetű atya volt, hogy soha még egy gyermekének sem tette vállára sem a kezét, sem azt nem mondotta egy gyermekének is, hogy fiam vagy leányom; mihelyt meglátott minket, azonnal ülő helyéből fölkelt, s bátyám, mint korosabb, előbb ment, s köszönt; erre az elfogódás miatt atyám egy szót sem szólhatott; mikor pedig én előmentem, s a kezét megcsókoltam fiúi módon, akkor atyám engem megölelt, megcsókolt, mit magam is többszörösen viszonoztam, sőt ismét utólagosan is a kezét - eddig atyám a nagy elfogódás miatt még semmit sem szólhatott. Ekkor pedig a nagy sokaság előtt azt mondotta atyám: „Immár örömmel halok meg, mert láttam a fia-102