Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
2. fejezet: Kriza és Ferencz József
41 2. FEJEZET. Kriza és Ferencz József. Ferencz József életrajzában meg kell emlékeznünk arról a tisztelettel teljes viszonyról is, amely Ferencz Józsefet Krizához fűzte s amely nem egy vonásában hasonlít a közte és Jakab Elek között fennállott kölcsönös becsüléssel és szeretettel teljes viszonyhoz. Ferencz József Krizában is tanítómesterét látta, miként Jakab Elekben. Szépen fejezi ki ezt halálának 50-ik évfordulója alkalmával (Kér. Magvető, 1925' 1—3.): tanítványa volt az iskolában „s mint hittanártól, tőle örököltem (I) azt a vallásos érzést és Istenben való bizodalmát, mely azóta Vestalángként él keblemben s vezércsillagul szolgál munkásságomban“. Ha egy jó egyházi beszédet mondott, Krizának nagy öröme telt benne; dicsérte, biztatta, bátorította, úgy hogy „részben neki köszöni a Ielkészi pálya iránt fokozódó szeretetét“. Temetésén tartott imájában mondja: püspöksége alatt benn az egyházban az egyesség szelleme egy szent családdá forrasztotta híveink kicsiny seregét, mert világi elnöke mellett az egyházi is valódi tekintély volt, mint teológus, tudós és koszorús író. Ha mint egyházfő lépett fel és szólott, tisztelettel hajolt meg, örömest és önként engedelmeskedeti min denki az egyházban, mert mindenki szerette. S bűnnek tartotta volna valaki megbúsítani azt, ki soha senkit meg nem bántott és búsított s akinek parancsa is inkább a barátság szíves kérése volt. Az ő ideje alatt egyházunk eddig nem ismert rokonszenvet keltett maga iránt nemcsak hazánkban, hanem túl messze tengereken is... Miben a korszellem hatalma mellett jelentékeny része van az ő nemesszívű, rokonszenves egyéniségének is. „Aki őt ismerte, aki vele társalgott, egyemmel kisérve és tanulmányozva tiszta, emelkedett és szabadröptű gondolkodásmódját és minden embert szeretőleg formált lelkűidét, aki behatolt nemes és gazdag kedélyvilágába s mintegy elleste evangéliumi meggyőződését, annak lehetetlen volt ellenséges indulatot éreznie azon felekezet iránt, melyben ily jellemek tudnak formálódni, annak testvéri szeretettel kellett közeledni hozzánk, kiknél a főpásztor sem retteg feltárni szívét úgy, amint van s megmutatni lelkét az egész világnak teljes leplezetlenségében“. Ezt a drága és megbecsülhetetlen értéket vesztettük eFidőnap előtt; az egyház, a város, hol mindenki tisztelte és becsülte; barátai, kik kevélyek voltak rá és mi mindnyájan, „kik őt szívből és oly őszintén szerettük, mint embert szeretni ritkán lehet“.12 Nekrológjában (Kér Magv. 12 Gyászkoszorú nagyajtai Kriza János unitárius püspök, ez unitárius vallásközönség zsinali, egyházi fő- és képviselőianácsa, egyházi elnöke, pap-
