Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
22. fejezet: Szellemi alkata és jelentősége
411 nyelve az emberiség közös anyai nyelve. A keresztény vallás, habár a reformáció sokat tett, még nincs megtisztítva kinövéseitől (Jobb néktek, hogy elmenjek. K. M. 1870. 81—88). A Jézus alakját úgy eltorzították, hogy alig lehet ráismerni nemes alakjára. A vallásos eszmékkel hajlandók vagyunk helytállani. Pedig csak akkor jön el a vallás vigasztaló szelleme, „ha lelkünk építi fel és rendezi be magának tetszése szerint a maga templomát,“ megszabadulva minden babonás hiedelemtől. Az emberi szellem lényege a tökéletesedés utáni vágy. A vallás szintén fejlődés és változás alá van vetve. „Korunk legnagyobb vívmányai közé tartozik az egyéni meggyőződésnek a tekintély hatalma alól való felszabadítása. A hit birodalmában kiki magának ura és királya. Itt magam rendezhetem be magamnak szívországomat úgy, amint nekem tetszik.“1'6 Ferencz József megalkuvásnélkűli híve és rajongója a vallásos szabadelvűségnek. „Mi az eszmék diadalát, melyért küzdünk, az időre bízzuk s azzal tartunk, hogy az Isten szent lelkének senki ellen nem állhat.“187 Dömötör János hosszú cikket szentel (Prot. E. és Isk. L. 1869. 143., 177., 238., 270) az 1868. évi tordai zsinaton mondott beszédek és imák ismertetésének s eközben elismeréssel teljes kritikát gyakorol Ferencz József prédikációján és a már azelőtt is tőle olvasott beszédjein. Ismételten párhuzamot von az ő és Kriza beszédjei és stilusa között. Az ünnep „főtárgya — mondja — mindenesetre Ferencz József beszédje volt.“ Ha e művéhez hozzá gondoljuk azokat, melyeket eddig olvastunk tőle, „körülbelül lerajzolhatjuk egyéniségét, melyről mondhatjuk, hogy tipikus unitárius. Erős a gondolatokban, gyengyébb az érzelmekben, mélyebb a logikája, mint költői és szónoki érzéke, nyelve és előadása inkább a tudós értekezőé, mint az elragadó szónoké. Az értekezés hangját még az imában sem tudja egészen levetkőzni. Nem szívéi áldozza égő áldozatul Istennek, hanem gondolatait tárja ki s ahol nem közvetlenül Istenhez beszél, az ima mélysége helyett, mely szivünkhöz szólna, a gondolat oktatását nyerjük. Nem találja Ferencz Józsefnél a Kriza szív mélyén fakadt áhítatát és nyelvének ótestamentumi ódon költői zamatát és színezetét. De beszédjét olvasva“ annyi gondolat rajzik fejében, mint a legtermékenyebb gondolkozók művei olvasása közben; azonban semmi sem talál szivén úgy, hogy egy pillanatra megdöbbenve megállanánk. Beszédjének látóköre és szempontjai magasak s a meggyőződés erejéből táplálkozó emfázisa „mintha imittamott mégis a szenvedély felé törne, ami pedig nem eleme.“ „Gondolkozó emberre nézve roppant érdekes,“ ahogy a hit- és lelkiismeret szabadságának történetéről, jelen állapotáról s valószínű jövő diadaláról szól. Nincs mit kifogásolnunk Dömötör e tárgyilagos értékelésében.
