Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
1. fejezet: Élete
32 püspök, ki nyájának lelki és anyagi javát szivén hordja és fejleszteni tudja“. Ezt az üdvözletei a főgondnok vezetése alatt egy bizottság élőszóval is tolmácsolta a betegen fekvő püspöknek. Születésének 80., papi működésének 60., püspökségének 39. évfordulóját az 1915. évi főtanács (aug. 29—30.) ünnepelte meg. P. Horváth Kálmán főgondnok üdvözlő beszédében vagyonunk megtartásában és gyarapításában való gondosságát emelte ki. Arra törekedett, hogy „a szükséges egyensúly soha meg ne bomoljon és inkább maradjon valami későbbre is. Kijelölve az arra vezető utat, azon megmaradtál, ha az egyház érdeke így kívánta akkor is, ha nem tetszett mindenkinek“. A Dávid Ferenc-alap és a millenáris-alap, ma mintegy 110.000 K, „a Te személyes gyűjtésed eredménye“. Berdére, ki egyházunk vagyoni állását reményeinken felül megerősítő, nagy befolyással volt. Hogy egyházunk vagyonilag ennyire gyarapodhatott, ezt elsősorban az előrelátó megfontoltságának köszönhetjük. Egyszer azt írta neki egy levelében s most ismétli, hogy nekünk, az egyháznak szükségünk van rá, mint a mindennapi kenyérre. Boros a lelkészi kar nevében üdvözölte. Tanulóköri benyomásaiból emlékszik, „milyen büszke önérzettel hasonlították össze a magyar egyházi szónokokat s milyen jól esett nekik, hogy Ferencz Józsefet, a mi papunkat legelsőnek tarthattuk. Meghallgattunk mi másokat is, de csak abban állapodtunk meg, hogy olyan szépen, olyan kedvesen nem beszélt egyik is“. Ünnepli benne „az unitárius egyházi szónoklás újkori mintáját és mesterét és hódol „a szónoklattannak 30 éven át tanára előtt“. És üdvözli „vallásunk reformemberét“. Elődei kénytelenek voltak két úrnak szolgálni, ő a nemzeti élet új szellemi áramlata folytán „új köntöst adott a hitigazságokra“ s ma már nemcsak hisszük, hanem valljuk is, hogy unitáriusok, egységhívők vagyunk. Neki köszönjük, hogy 300 év múltán újra megzendült hitünk a délibábos rónákon. Az ő behizelgően hódító beszédei szereztek barátokat nekünk abban a fővárosban, amelyben azelőtt nem ismerték az unitárizmust. Üdvözli az egyház olajos korsójának bűvös kezelőjét, ami lehetővé tette, hogy a harctereken küzdő katonáinknak ingyen 14.000 imádságos könyvet küldhettünk, hogy immár az irodalom növelésére is jut valami; a szerencsés főpásztort, „ki a szenvedések pusztájából a jóllét földjére vezéreltette nyáját, ki a kis Erdély határán túl a Balaton partjáig kiterjesztette egyháza határait; akinek nehéz gondjai voltak amiatt, mert aggódott, hogy „az ifjú többet mer erejénél. Melyik apának nem voltak aggodalmai. Ne aggassza a forrongó erő, még ha olykor ki is csap medréből. Elég a mesternek egyetlen szerető szava és a vihar lecsendesül“. Hosszasabban idéztem e beszédnél, mert igen sikerültnek s a püspököt találóan jellemző, lendületes
