Gál Kelemen: Kilyéni Ferencz József unitárius püspök élete és kora. Háromnegyedszázad az Unitárius Egyház történetéből - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 5. (Kolozsvár, 1936)
16. fejezet: Iskolai ügyek
1883-ban megismétli a szerződéskötés iránti rendeletét. S még 10 év múlva, 1893-ban is kénytelen megállapítani, hogy több egyházközség nem állított ki a törvénynek megfelelő szerződést, amit újból megrendelt. Az új helyzet megváltoztatta a régi iskolamester-képzés módját, az alkalmazás feltételeit. A régi mesterek képzése azonos volt a papokéval. A belső emberi pályára készülők közül a jelesebbek papoknak rendeltettek, a gyengébbek mestereknek. Sőt nagyon gyakran történt, hogy VII — Vili. o. tanulók — iskoláik végzése előtt — rendeltettek ki mestereknek. Az országos törvény most szabályozta a tanítóképzést s az állam tanító-, majd tanítónőképző-intézeteket állított fel. Ahogy a viszonyok rendeződtek, olyan arányban kezdett kevesbedni az iskolamesterek száma, kiknek helyét rendre okleveles tanítók foglalták el. A miniszter 1876 óta kezdte sürgetni okleveles tanítók alkalmazását. E. K. T. kérte a minisztert, hogy mivel ilyeneket nem mindig lehet találni, szükség esetén a papnöveldéből, vagy a gimnázium felső osztályaiból kinevezendő mestereket is tekintse rendes tanítóknak. De a tanügyi hatóságok csak tovább kifogásolták a tanképesítővel nem biró tanítók működését. 1877-ben E. K. T. újból felírt a miniszterhez s most mór azt is hangsúlyozta, hogy nálunk a tanítók egyszersmind kántorok is és egyházi szolgálatokat kötelesek tenni. Ezért kénytelenek nem képezdei növendékeket, hanem más képességgel bíró tanítókat kirendelni a papnöveldéből, vagy a gimnázium felső osztályaiból. És kérte a minisztert, hogy a püspök kinevezési okmányát tekintse képesítési okmánynak. A miniszter, a törvényre hivatkozva, tagadólag felelt s ezért az E. K. T. megrendelte az 1868. évi 38. t.-c. életbeléptetése után kinevezett tanítóknak, hogy egy év leforgása alatt képesítő vizsgát tegyenek. De még az 1894. évi közigazgatási jelentés is panaszolja, hogy tanítóink a többször megújított rendeletnek, hogy oklevelet szerezzenek, nem tettek eleget A tanács már most látja, hogy ez „olyan kérdés, amely könnyen bonyodalmakra és nehézségekre szolgáltathat alkalmat“ s csak az nyugtatja meg, hogy a végzett növendékek száma szaporodik s remélni lehet, hogy csekély javadalmazású iskoláinkhoz is lehet kapni közülök tanítókat. Az 1878. évi püspöki jelentés aggódik azon, hogy a „mesteri“ állások betöltése hova-tovóbb mind nehezebbé válik. A papnöveldéből senki sem vállalkozik, a gimnáziumból is alig valaki. A „tanítóképezdések“ oly igényekkel lépnek fel, melyeket szegényebb eklézsiáink nem tudnak kielégíteni. Előfordulhat, hogy a község és eklézsia a „tanítót és mestert nem tudja egy személyben egyesíteni.“ Mi történik akkor? Minő állást foglal el az a mester, aki nem tanít, csak énekvezérségre lesz hivatva? Eddig még nem volt baj, de az iskolamesterség ügyével „egy nagy
