Gál Kelemen: Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 3. (Kolozsvár, 2003)
Heufler nevelésügyünk állapota iránt érdeklődik
hoz, vagy feladni a Főtanácshoz. Minthogy az egyházat a zivataros idők folyamán a világi urak mentették meg adományaikkal, ennek természetes következménye volt, hogy az egyház kormányzásában megfelelő részt követeltek maguknak. Érthető, ha nem helyeselhető is, hogy ez a jogigény néha túlment a megengedhető határon. Nagy Elek tehát, nehogy a kormány akár a püspökben, akár a főgondnokban saját céljait szolgáló engedelmes közegeket nyerjen, kimondatja, hogy fontosabb elvi kérdésekben csak a Főtanács határozhat, s ettől eltérőleg nem intézkedhetik sem a püspök, sem a főgondnok. Heufler nevelésügyünk állapota iránt érdeklődik 1850 tavaszán Heufler a nevelésügy rendezésére Erdélybe érkezett. Május végén Wohlgemuth megküldi a püspöknek a nevelésügy erdélybeni rendszeresítéséről szóló minisztériumi elveket és az osztrák gimnáziumok és reáliskolák részére kidolgozott tervet. Június 5-én Heufler írja az Egyházi Képviselő Tanácsnak (46. Jkv. sz. a.): neki feladata az iskolai hivatalnokokkal érintkezésbe lépve s azok kívánatait megértve kikutatni, miképpen lehetne az itteni nevelésügyet az összes osztrák álladalombelihez legjobban hozzáilleszteni. Ezért felhívja a püspököt, hogy a kérdéseket előre tárgyaltassa le, s az eredményt terjessze elébe, közölje a szabályokat és rendeleteket, melyek szerint a népiskolák kormányoztatnak, a tantárgyak és a személyzet kimutatását, adjon felvilágosítást a tanítóképző intézetekről. Az osztrák gimnáziumok és reáliskolák rendszeresítése tervéhez képest a kolozsvári főiskola csak felsőgimnáziummal egyjelentőségű, s a terv szerint megfontolás alá kell venni: mik a gimnáziumok jövedelmei és kiadásai, mennyi a tanárok száma, s mennyiben van minden egyén kimívelve, mely gimnáziumok szükségesek, melyek lehetnek alsó vagy felső gimnáziumok, melyik tekintendő status- melyik nyilvános, s melyik magángimnáziumnak, melyik eltörlendő, lehet-e az eltörlendő gimnázium javait a fennmaradók javára fordítani: a terv a fegyelem, módszer, s a tanítók egymás közti viszonyát illetőleg azonnal életbe léptetendő, a tantárgyakat illetőleg lassanként, 43