Gál Kelemen: Káli Nagy Elek élet- és jellemrajza - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 3. (Kolozsvár, 2003)
Egyházi szervezetünk átalakítási kísérlete
kijelentik, hogy az egyház a felfejtett belszerkezet mellett megmaradni kíván annál inkább, minthogy alapítványai is az alapítók által ezen szerkezet fenntartására vannak szánva és hagyva. A püspöki és főgondnoki hatáskör szabatos körülírása az adott körülmények között nagyon is megokolt volt. Egyházi körökben tudták, hogy a püspöknek a kormány Szebenben szép fizetést ígért, csakhogy vezesse az egyházat a kormány kívánságai szerint. Ez ugyan nem sikerült, de az eset a jövőben is megismédődhetik. Aztán volt példa egyházunk történetében arra is, hogy a főgondnokok tetszés szerint intézkedtek, fontos elvi kérdésekben akaratukat mintegy ráerőszakolták az egyházra. Ismeretes volt Horváth Ferenc főgondnok és Lázár István püspök összeütközése. Az úgynevezett „marosvásárhelyi konzisztórium” ugyanis a marosvásárhelyi urakat azzal a joggal ruházta fel, hogy a representativ consistoriumnak a Gubernium kérdéseire adandó feleleteit és véleményét felülvizsgálják. Ez a határozat a representativ consistorium jogkörét korlátozta, a főgondnoki hatáskört kiterjesztette. Lázár püspök és a főgondnok a Suki-alapítvány megszerzése körül ütköztek össze. A főgondnok elmarad az 1793. zsinatról, de levélben megkeresi a marosvásárhelyi consistorium nevében, hogy a tanárok számát ne szaporítsa és semmi kiadást ne szavazzon meg a külső rend tudta nélkül. A zsinat észreveszi a marosvásárhelyi consistorium téves irányát, mely az egyházi rend és a világi urak között vészes kettészakadással fenyeget, s atyafiságos szeretettel kéri a püspököt és főgondnokot is, hogy tartsák magukat a szentábrahámi zsinat határozatához, nehogy megosztassék a külső rend a belsőtől, sőt még a szívek is, hogy így közönségünk romlását okozó visszavonások származzanak. Az egész kérdés mozgatórugója a püspöki fizetés volt, amely 1796-ban rendeztetett. A főgondnoki hatáskört az 1796. évi káli zsinat rendezte, mely elé a marosvásárhelyi consistorium egy 16 pontból álló előterjesztést tesz. Az erre hozott határozat szervezi a Főtanács kettős elnökségét. A szentábrahámi zsinat szerint a marosvásárhelyi consistorium revideálja a representativ consistorium feleleteit és véleményeit. A káli szerint a főgondnok köteles a marosvásárhelyi consistorium végzéseit átküldeni a representativ consistorium-42