Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
VII. fejezet: Jakab Elek és a románok
87 Ezek a következők: az oláhok restsége, rossz gazdasága, részegeskedés, bosszúállás, gyújtogatás, lopás, gyilkosság, hízelkedés, tettetés, alattomoskodás, időelőttiség, politikai éretlenség, bigottság, jogaikkal való visszaélés s a magyaroktól való idegenkedés. Ezek szerinte nagyrészt elő- és balítéletek. A restség, rossz gazdaság oka nem bennük, hanem az ország institúcióiban van. Mi tettük őket restekké, megtagadván tőlük a saját birtokot. Tagadja, hogy iészegeskedés, gyújtogatás nagyobb mértékben volna meg bennük, mint más népnél. A sok igazságtalan nyomásnak és kínzásnak természetes következése ez. Kereken tagadja, hogy lopásra több hajlam volna bennük, mint akármelyik más népben. így gondolja, így tapasztalta, mert közöttük nőtt fel s „meggyőződését senki kedvéért el nem ferdíti, el nem titkolja.“ A gyilkosságra meg az a megjegyzése, hogy nem várhatni valakitől, hogy az életnek becset tulajdonítson, kinek az életben semmi becses, féltő nincs. A hízelkedés, tettetés, alattomosság egyenes következménye azon alárendelt, visszás állapotnak, melyben századok óta élnek. Maga is szeretné, ha a hivatalnokok kevesebb szervilizmust s több férfiasságot mutatnának. De azok eddigi szánandó helyzetük s nem jellemük romlottsága. A politikai éretlenség ellenvetésére Kossuthtal felel: Szabadságra csak szabadság készíti elő a népet. Hogy javítás korai legyen azért, mert sok még nem eléggé mívelt, ez ép oly oktalan állítás; mint azt mondani: nem kell valakinek orvosság, mert még nem eléggé egészséges, miként Wesselényi mondja. Hogy idegenkednek a magyarságtól, annak megállható alapja nincs. Mindezek után ebben foglalja össze nézeteit: politikai értelemben vett önálló nemzetiségről hazánkban a magyaron kívül szó sem lehet. „Ők nemhogy külön nemzetiségi álmokkal hitetnék magukat, vagy feleiket, — a nagyobb, de józan részt értem, — nemhogy igényeket s vágyakat rejtegetnének kebleikben, vagy hogy idegenséget táplálnának a magyar iránt, sőt annak hazája, királya, népe s nyelve iránt vonzalommal viseltetnek.“ S így végzi terjedelmes cikkét: „Népek Istene, add megérnem a magyar haza dicső ünnepét, honunk külön ajkú népeinek e nagy frigykötését I“ Musnai Ürmössy Lajos1 nagy elismeréssel emeli ki e cikk-1 Erdély irányadó lapja. 1830 —40-es években. Kolozsvár, 1907. 12A— 125. 1.
