Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
III.fejezet: Egyházi közéleti tevékenysége Kolozsvárt
60 1. Az 1857. évi rendszer módosíttatik úgy, hogy legyen még egy rendes pap, rangban teljesen egyenlő az eklézsia rendes papjával. 2. Fizetését vállalja a vallásközönség, megemlékezvén az eklézsiának régen tanúsított testvéri segedelméről s figyelembe véve, hogy a vallásközönség érdeke, különösen a főiskola és papnövelde ittléte követeli, hogy Kolozsvárt, mint gyúpontban, egész tehetségüket a papi fontos hivatalnak szentelhető jeles szónokok legyenek. 3. A pénz menjen a státustól az eklézsia pénztárába s onnan kapja a pap a fizetést. 4. Az akadémián végezzen féltanári kötelességet s azért kapjon féltanári fizetést. 5. A főtanács jelöljön ki 2—3 akadémistát, ezek egyikét válassza meg az eklézsia s külföldi költségeiben vegyen részt. 6. A szolgálat egyenlően oszlik meg. 7. Az anyakönyveket a hivatalában idősebb vezeti, ezért a canonica portió őt illeti. 8. Fegyelmi tekintetben az egyháziakban az eklézsiától, a tanáriakban a fő- és E. K. Tanácstól függenek. Ez a rendszer a papok alkalmazásánál hosszú ideig volt életben. 1863 aug.-ában egy új iskolai szoba épílését határozták el. De minthogy pénz nem volt, a költséget a hívektől kellett összeszedni. Jakab Eleket és Ferencz Józsefet kérték fel, hogy járják el, szólítsák fel és buzdítsák adakozásra s koronként tegyenek jelentést. A gyűjtés megindult, de nehezen ment. Ekkor Jakab Elek egy eredeti ötletre bukkant. Hangversenyt rendezett az iskolai költségek érdekében, melynek történetét 1865 április 2. jelentésében (13. jk. p.) így mondja el: Midőn a múlt évben mindenki buzgólkodott az iskola és tanítóilak felépítésében, ő pénzadományon kívül egyébbel nem járulhatott terhes betegsége s távolléte miatt „a szent igyekezethez“. Mikor visszaérkezésekor a díszes hajlékot fedél alatt látta, fogadást tett, hogy mihelyt egészségét visszanyeri, megtesz annyit, amennyi rá ama közmunkából, mint közügyünket forrón szerető eklézsia tagra, háramlott volna. Márc. elején „fel nem kéretve mástól, mint saját szivemtől, meg nem hatalmaztatva máskép, mint az új épület több hiányának látása s azon tapasztalat által, hogy egyhamar módunk nem lesz azok más úton való pótlására“,
