Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
III.fejezet: Egyházi közéleti tevékenysége Kolozsvárt
57 rendezésére tervet készíteni. A tagok között Jakab Elek Vagyonkönyv szerkesztését ajánlta, mire a gyűlés kérésére készséggel ajánlkozott Pákei Lajos gondnok támogatására levéltári adatok kikutatására és szolgáltatására. A gyűjtés megindult, de nehezen ment. Sok oka volt a sikertelenségnek, ezek között főkép a hívek szegénysége és az, hogy nem voltak összeírva s kellően nyilvántartva. Évek múlva, 1865 őszén (59. jk. p.), szóba hozza, hogy a papi és kántori kepe megváltására még sokan nem adakozván, fel kellene őket szólítani. Felkérik őt Ferencz Józseffel együtt, hogy az 1858-ban megkezdett módon igyekezzenek a híveket aláírásra bírni. A dec. 3-i gyűlésen jelentést tesznek megbízatásukról s a következőket ajánlják: 1. Az itt nem lakó tagokat írásban szólítsák fel. 2. Az 1858. II. 7. megállapított kötelezvény mintákból egyegy példányt küldjenek a hívekhez, hogy kötelezvény útján járuljanak a célhoz. 3. Az eddigi adományokat közöljék a megkeresettekkel. 4. A helytlakókat az egyházfiak szólítsák fel „postakönyvvel“; a szóval felkérendőket Jakab Elekre és Magyari Mihály gondnokra bízzák. A jegyző ellenőrzése végett ajánlják, hogy az expedició egyik gyűléstől a másikig végrehajtassék. A végzés elébe odaírandó: kiadatott ekkor és ekkor. A leveleket Írja postakönyvbe (ma: kézbesítő) s az átvevővel írassa alá. E célra Jakab Elek a saját költségén készíttetett könyvet adományozott. A kebli tanács méltányló elismeréssel fogadta a jeleníést és javaslatokat s a könyvért köszönetét mondott. 1866. XII. 31-én (12. jk. p.) egy aranykönyvet adományozott. A kisérő levélben olvassuk: „A jövő évhez kötött egy súlyos erkölcsi kötelezettség hihetően minden időmet s erőmet le fogván kötni, személyes szolgálatot közérdekeinknek, a legjobb akarat mellett is, — előre látom — nem tehetek. Elhatároztam azért, hogy ezeknek mintegy erkölcsi váltságául az eklézsiának e könyvet mély tisztelettel átnyújtom“. Az E. K. Tanács már évekkel ezelőtt meghatározta, a vidéki körökben már elkészültek, nálunk még nem. „Ideje, hogy egy díszes emléklapra jegyezve lássuk neveit mindazon derék ősöknek, kiknek hitereje s közügyszeretete ez áldott földön számunkra eklézsiát alapítottak s egykor gazdag örökséget szereztek, úgy azokét is, kiknek kezéből s könnyhullatásaik között azokat ellenséges viszonyok erőhatalommal kivették; végre azokét, kik az elvett kincsek helyett másokat
