Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)

II. fejezet: Nemzetébresztő munkássága az abszolutizmus alatt

46

kandalló mellé, melynek melegénél fáradt teste már két télen pihente ki magát, elkínzott lelke s nemesb szelleme aléltságából már-már teljesleg felüdült és hívja azon szívélyes hangon, melyet ő a legbarátiasb figyelmeztetésnek, a legszeretetteljesebb parancsolatnak vesz. Nem emlékszik épen jól, hogyan vágyik ki Szentgyörgy-napkor falura, de hogy Szentmártont szíve a legtürelmetlenebbül sóvárogja, az szentigaz. Ábrándra hajló lelkének jól esik, ami új, tehát a tavasz is, a pacsirtahang is, de az összes teremtésben oly hang még sincs, mely lelkében oly kedvesen zengjen vissza, mint ama Maecenási szók: Tityrus, hiába keresel már a fák sárguló lombjai közt hűsítő árnyat, jobb lesz, ha minél előbb azon kandalló mellé vonulsz, mely téged elfogadni készen áll.“ Mikó levelében véleményét kérte történelmi emlékeink összegyűjtésére vonatkozó tervére, melyet Jakab Elek már előre nagy örömmel és lelkesedéssel üdvözöl s meg van győződve, hogy nincs olyan magyar ember, ki ne örvendjen, mikor a hír „a búba merengő hazát“ be fogja járni. Jelenti, hogy Lokodi György műveire vonatkozó „megbízatásában“ eljárt s hogy az örökösök nehány tiszteletpéldány ellenében szívesen átadják, de véleménye szerint a gróf céljának nem felelnek meg. Az Erdélyi Gazdasági Naptár szerkesztése ügyében a gróf „ajánlatára társul nevezte'.ését“ kedves kötelességnek veszi, mert a bele helyezett bizalom jele s neki alkalom nyílik „a közügynek s édes hazánknak szolgálnia.“ „őszintén mondom, feketével fehérre jegyezve s Isten és világ előtt megvallani nem átalva, nem pirulva, hogy soha szívesebben, több önkéntességgel s nagyobb buzgalommal semmiben el nem jártam, mint amiket Nagyméltóságodtól teendőimről nyerék. Ám most Nagyméltóságod úgy szereti az árva hont s még árvább közügyéit, mint alig más hazánkfia s mert hozzám, szegénység szülöttéhez, az első megismerhetés szerencséje óta mindig igen-igen kegyes és jó vala, főúri, de nem uras bánásával egész szívemben, lelkemben lekötelezett“.

Kolozsvár történetének előszavában háláját fejezi ki gróf Mikó iránt, hogy „engem — egy közöttünk volt s rám nézve szerencsésnek mondható korábbi viszony emlékénél fogva — kivévén 1851—54-i falusi elhagyatottságomból, melybe alkotmányellenes hivatalviseléstől való állhatatos idegenkedésem és szegény sorsom miatt önkéntesen száműzve s a világtól elzárkózva voltam, az erdélyi szétzilált és megtört magyarság-