Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XVI. fejezet: Lelki alkata
224 is véd. Kriza névnapját köszöntve, írja neki (1874. XII. 27.) mily boldog vagy, hogy kedveseiddel lehetsz, „nem elválasztva: a sors kegyetlen kezétől, nem élő halottan, mint én vagyok, hanem azokkal, akiket az isten neked adott... Oh mi nagy szerencsétlenség édes barátom, érzékeny szivű embernek, minő én vagyok, ily kietlen életet folytatni. Sem munka, sem filozófia meg nem ment, hogy maholnap világgyűlölővé ne legyek.“ 1876 elején (I. 10.) Ferencz Józsefhez írja: „Még érhet egy nagy veszély: nőm kétségbeesése, mit hatalmasan készít elő az egymástól amúgy is távolélni kényszeríttetés. Már rég nem láttam azt az égi, azt az isteni nőt, kinek szellemi munkaképességet, életkedvet, 20 évi boldogságot köszönök; nálam nélkül nőnek fel kedves leányaim, mint a puszták árvalányhaja. Elfeledtem már drága vonásait arcuknak.“ Krizánét vigasztalja (lö76. II. 29.) özvegyi bánatos sorsában, maga is vigasztalásra szorulva: „Higyje el, kedves barátnőm, mintha számkivetésben élnék, vagy a temetőben, olyan az életem imádásig szeretett drága Rózám s édes gyermekeimtől távol... Velek vagyok szívben s lélekben, gyötör a vágy látni őket, mardossa lelkiismeretemet a kín, szólni velők, szívemre ölelni, velők lenni, velők sírni és örvendeni — és semmit sem tehetek- Elvette tőlem az Isten élve drága nőmet, ki életemnek élete, boldogsága, üdve vala, mióta megismerém. Elrabolta szivemtől édes gyermekeimet a kegyetlen sors, kiket pedig halandó érzésen feljülálló lánggal szerettem, kikre kevélyen néztem s kiket körülöttem látva, a föld legboldogabb emberének véltem magam . .. Én is árva vagyok, árván nőnek szép gyermekeim s magam éveim dacára egyedül s oh mily kietlen életet élek egy kozmopolita ridegségü nagy városban, hol nemzetem szent ideálján kívül egyebet semmit sem szeretek.“ 1876 végén (XII. 2.) Ugyancsak Krizánéhoz: „Most számkivetésben élek, kietlen, bánatos életet, elvetve az enyimektől, nem segíthetve kedves nőmet gyermekei nevelésében s az élet gondjai viselésében... Az én drága nőm messzi távolban, akár meghalhat tőlem s én is őtőle.“ Forró fiúi szeretet fűzte édes anyjához, az „anyák legjobbikához,“ akit rajongásig imádott. Ezzel pótolta azt a hidegséget, mellyel apja édes anyját kezelte, amiért édes apját sohasem tudta szive meleg szeretetébe fogadni. Sajnálni lehet, hogy Tiboldiról szóló cikkében ígért, feljegyzésre érdemes emlékeit
