Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XVI. fejezet: Lelki alkata
228 sorokat írt, sokszor túlzásig menő lángolással. A Kriza emléktábla leleplezésén mondott beszédje tele van e föld és nép apotheozisával: „Ragaszkodunk ez előttünk szent földhöz, melynek minden darabját őseink vére áztatta s minden pontján apáink csontjai nyugosznak... Mi, mint a keleti és déli Kárpátok, a föld e részéhez vagyunk nőve elválaszthatatlanul, soha ki nem pusztíthatólag. Nekünk nincs oly drága pont a teremtésben, mint e hegyek. A természet legnagyszerűbb nekünk itt. A nap mosolygóbb, míg bérceink felett halad el. Ez a föld a mi világunk. Ez a nép a mi mindenünk.“ Orbán Balázsról szóló emlékbeszédében szinte az elfogultságig menő magasztalással beszél a székelyekről, kiknek bármely pályán gazdasági ügyessége, szívós ereje, érces szilárdságú jelleme, „mely miatt inkább megtörik, mintsem meghajoljon,“ szaporasága, munkakedve alkotják népi jellemvonásait. „A székely a magyar királyság hegylakói között a legmegbízhatóbb s legnemzetibb érzületü nép, gyémántja a koronának ... A székelyben bámulatos a vérhűség és fajszeretet.“ A Teleki-könyvtárról szóló tanulmányában (Figyelő. 1879. 195—210. 1.) mondja, hogy mint azon vidéken született székely nem szűnik meg érdeklődni minden iránt, „ami e nemes nép anyagi jóléte s míveltsége érdekeivel kapcsolatban áll.“ Végtelen örömmel és túláradó szeretettel vesz mindent, ami a székely nép szellemi, vagy gazdasági előmenetelét mozdítja elő, mint az iskolák és az ipar fejlődése. És lelkesen kél védelméte minden rosszindulatú megtámadásával szemben, amilyen Wattenbach heidelbergi tanáré is (Századok. 1870. 407—410. 1.), ki a szászokkal szemben a székelyeket épen nem előnyös színben tüntette fel. Amilyen bátor, szókimondó, hajlíthatatlan volt a közéletben és irodalomban, épen olyan engedékeny és érzelmektől vezetett magánéletében, mint apa, mint gyermek és testvér. Családjához, nejéhez és gyermekeihez a legmelegebb szeretet fűzte egész életében s ha távol kellett tőlük élnie, oda volt öröme, munkakedve s boldogsága. Láttuk, hogy milyen paradicsomi boldogságban élte le élete 20 évét a pásztorok kalyibája helyén épült családi ház meleg fészkében. Láttuk, milyen fájdalommal beszélt Budapestre költözése alkalmából számkivetéséről. Külön kellett élnie majdnem 4 évig nejétől és leányaitól, míg ezek is felköltözhettek. Mikor aztán ez megtörtént, „szive feltalált galambjairól“ beszél, kiket a szél fuvallata ellen
