Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XVI. fejezet: Lelki alkata
221 meggyőződését sem meg ne tagadja, sem el- vagy fel ne adja. A nézetek és törekvések egysége a tepsedés és visszaesés, a vélemények különbsége az egészséges, pezsgő élet útja. Ferencz Józsefnek írja (1876.1.10.) mellőzése miatti elkeseredésében: „Évtizedekig a közügynek áldoztam sokszor kölcsönkért pénzemnek utolsó fillérét, időm s szellemi erőm legnagyobb részét; most meghajolni, megváltozni nem akarás, hajthatatlan jellemerő mániája temette el örökre egy jobb sors reményét és kilátásait. Csak egy maradt meg: a becsület . . . Csak kiöntöttem, ami benn rágott... Nemzeti hűségem s képességeim jobb sorsra lettek volna érdemesek.“ Később (1877. III. 7.) elkeseredése után lehiggadva, Írja: „Ismét a régi ember vagyok, ki nem kér, nem fél, nem remél, nyílt homlokkal jár s önérzetét senki és semmi előtt el nem fojtja, olyan künn, mint benn lelkében.“ Bár mindenkinek szolgálatára állott, neki mégis nem sok őszinte és igaz barátja volt. Nyílt, egyenes, szókimondó természetéért sokan nem szerették. Meggyőződéséi mások kedvéért nem adta fel. „Elvem s jellemem a személyes ügynek, még ha a tudományt érintik is, szemtől-szemben igazítása. A vakondműködés s az udvariasság mezébe burkolózva ártás idevaló (= pesti) politikai, irodalmi s társaséleti erény, mit én bűnnek tartok s kerülni igyekszem.“3 Haláláig hű fajához, melyről oly nagy szeretettel ír, valahányszor alkalma nyílik rá. S hányszor kerít rá alkalmat, mikor nem annyira tárgya, mint inkább szeretete vezeti. Lángoló hazaszeretetét, mely őt a szabadságharc tüzébe ragadta, megkétszerezte az, hogy ő székelynek született s az volt és maradott a nagy főváros kozmopolita levegőjében is. A lelkes Kossuth-huszár két kézzel küzdött, miként címerszerző őse: egyikben karddal, a másikban lándzsa helyett tollal. Az egyikkel csinálta, a másikkal írta a történetet. Egész hosszú, termékeny történetírói munkásságában Erdély politikai, társadalmi története fekszik közel a szivéhez. Mikor Budapestre kell költöznie s itthagyja bérces kis hazáját, sír a lelke hazafias fájdalmában. Számkivetettnek, Antheusnak érzi és mondja magát, kinek lába alól kicsúszott az anyaföld s szellemi ernyedtség és erőtlenség lesz úrrá felette. Minden székely ügynek tőle telhetőleg támo-2 Nehány szó afővárosból az egykori fővárosba. Magyar Polgár 1874. l.sz. 3 Könyv- és kézirattáraink s irodalomtörténetünk. Figyelő. VI. kt. 1879. 106-121. 1.
