Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
I. fejezet: Élete
It Két gyászruhás nő jelent meg mindjárt az első órákban élelmiszerekkel s a következő napokon és heteken is. Esni kezdett, ők mintegy 400 honvédtiszt az úton és kertek alatt sárban, vízben háltak. A városba nem eresztették be őket. Drága lovaikat kénytelenek voltak fillérekért elvesztegetni. 150 frtos kancáját 25 írtért adta el. Akik nem adták el, azoktól elvették. Erdély legszebb lovai a muszka táborba és szász kezekbe kerültek. Aug. 23-án a kaszárnyába rendelték őket, hol étlenszomjan szemét és tetvek közt háltak. Panaszoltak, de hiába: Austriaca fides, nulla fides. Később 2C0-at a Nap nevű vendéglőbe vezényeltek, honnan Clam Gallas tábornokhoz rendelték őket s innen ravaszsággal a börtönbe. „Egy kis szobába vivének. Nehéz vaspántok dördülése, a lakat zörgésének elhalása s távozó léptek jelezték, hogy mi stratusfoglyok vagyunk.“ A Szent-Ferenc-rend zárdájában volt 2 hétig. Elborzad az ember, — mondja — ha csak egy részét elmondom, mik ez idő alatt itt történtek. 100—200 honvéd fogoly volt a kicsiny zárda keskeny folyosóiba és térdig érő ganéjjal rakott udvarán beszorítva. E mozogni is alig tudó élő halottak közt éltek. Ami e zárdában, az történt a Bruckenthal kertben, a testgyakorló intézet és serház udvarán s még vagy négy helyen. Egyik egyháztörténelmi tanulmányában11 a nagyszebeni Orsolyaszűzek klastromáról írva, így emlékszik meg fogságáról: „Midőn a forradalom után a dolgok új rendje állott be s én közel 300 tiszttársammal a szebeni Ferenc-klastromba fogságba jutottam, a vasárnaponként tartott istentiszteletre engedély mellett a klastrom templomába jártunk — katolikusok és protestánsok együtt. Soha el nem felejtem a hatást, mit rám e szent asszonyoknak áhítatos éneke minden ottlétünkkor tett. Midőn a Magyarország védasszonyához intézett szent miseének dallama elzengett: Boldogságos anyánk, régi nagy Patrónánk ! Sok ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Erdély országról, romlott hazánkról El ne feledkezzél, árva magyarokról! Szivünk összeszorult, szemeink megteltek könnyel, imádkoztunk és sírtunk. Oh a szent szüzek oly lélekből énekelték 11 Erdély egyháztörténelméhez I. Apátságok. II. Apácaklastromok. Magyar Történelmi Tár. XIti. Pest, 1868. 59-60. I.
