Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XV. fejezet: Iskolai és iskolatörténeti tanulmányai
201 autonómiai jogok féltése akadályozza a parlament elé jutásában. A budai főgimnázium szervezetének ismertetése után arra az eredményre jut, hogy a mi gimnáziumunknak ennek pedagógiai és methodikai rendszeréből nagyon sokat át kellene venni. Az az Erdélyben elterjedt meggyőződés, hogy a latin és görög holt kincs és ma már azokat megtanulni nem lehet, semmi egyéb, mint „hamis feltevés és tévhit.“ Mi lenne nálunk a teendő? Kolozsvárt legyen egy 12 tanárral beállított, korszerűen szervezett főgimnázium papnöveldével és mesterképezdével, Székelykeresztúron középiskolánk 6 tanárral. Tordán állítsunk az állam segélyével egy reálirányu iskolát. Talán neheztelni fognak rám, hogy Tordát miért bolygatom. Úgy van ezzel, mint Pókainé két fiával. Nem tudja, melyiket szeresse. „Mindenik drága, mindenik szent, mindenik fáj, de egynek átalakulni kell okvetetlen, hogy a más kettő, hogy hitfelekezetünk egyeteme élhessen.“ Ha a gimnáziumi törvény életbe lép, ez a sors kikerülhetetlen. Tehát: melius est praevenire, quam praeveniri. Kéri a tanári kart, hogy felszólalását ne vegyék rossz néven, az E. K. Tanácsot, hogy a gimnáziumok reformját sürgősen vegye munkába, az autonómistákat, hogy követeléseiket igyekezzenek az állam érdekével összhangzásba hozni. A reformok azonban az anyagi eszközök hiánya miatt késtek s Jabab Elek több, mint 10 év múlva megint visszatér e tárgyra2, most már azzal a kívánalommal, hogy a kolozsvári és tordai iskolák történetét meg kell Írni, hogy abból, mint tükörből, lehessen meglátni közoktatásunk mizériáit egész megdöbbentő voltukban. Ez parancsoló szükség, melyet tovább halasztani nem lehet, nem szabad. A tanári fizetések csekélyek, a tornaszergyüjtemények, könyvtárak nem állják a versenyt az államiakkal, az iskola kicsi, a tantermek szűkek. Az egyetemek panaszolnak az ifjaknak mértéket nem ütő képzettsége felett. Aki ma a versenyt nem állja, elbukik s átgázol felette az idő kereke. Hogy lehet azt kívánni, hogy 700 forintért kitűnő tanárok vállalkozzanak, mikor a néptanítók fizetése 6—800 forint, a polgári iskolai tanároké 1200—1400 frt, a fővárosi tanítóképző tanároké 1500— 1800 frt. Attól lehet félni, hogy legjelesebb ifjaink nem az egyház, hanem az állam szolgálatába vágynak. Mindezekre pénz kell. Honnan vegyük ? Az államtól kell kérni. Folyamodott is 2 Kiáltó szó a pusztában. K. M. 1887, 36—43.
