Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XIV. fejezet: Magyar, angol-amerikai és lengyel unitárius érintkezések
198 véseivel szemben minket erősítő erkölcsi ellensúlynak tartotta. Döntően folyt be a munka elvégzésére a két nemzet gyakran egymásba szövődő története s a közöttük levő rokonszenv erősítésének politikai fontossága, mert meg van győződve, hogy azok a szövetségek, melyeket a népek rokonszenve köt, nem múlnak el a múló idővel, mert azoknak gyökere a népek szivében van s az egymás iránti vonzalom állandóvá teszi. Világtörténeti érdekű jelenségnek tartja, hogy két nemzet között, mely nem rokon fajú s egymás nyelvét nem érti, hogy lehet oly mély rokonszenv s kölcsönös nemzeti vonzalom, minő a szláv fajta lengyel és a magyar nemzet között legelső királyaink óta fennáll s a múló századokkal nem gyöngül, hanem erősödik. A reformáció megerősítette a két nemzet közti rokonszenvet s új politikai kapcsokat hozott létre. Az unitárius vallás törvény által Európának csak két pontján biztosíttatott: Lengyelországban a Jagellók s Erdélyben a Zápolyaiak birodalmában. Erdélynek 1542—1690-ig oly szabad alkotmánya volt, hogy teljes gondolat- és szólásszabadság volt a szószékeken az egyházban és iskolában. Németalföld és Belgium csak tűrte egyetemein a szabadelvű vallásos irányt, egyházak alakulását nem engedte. Olasz-és Németország szabadgondolkodói hazájukból száműzetvén, vagy azt önként elhagyván, e két oszágban találtak menedéket. Akiket a protestáns ortodokszia, vagy a jezsuitizmus hazájukból szabad hitelveikért kiüldözött, rendesen előbb Svájcba, onnan Lengyelországba bujdostak. Erdélyben és Lengyelországban a lelkiismeret szabadsága csaknem egy időben biztosíttatott. Lengyelországban 1556-ban, Erdélyben 1557-ben. De amott egy évszázad múlva megszűnvén az alkotmányos vallásszabadság, a kiüldözött unitáriusok Kolozsvárt találtak hazát, védelmet s alkalmazást. Ennek pedig két oka volt. Egyik az, hogy a kolozsvári eklézsia magyar és szász hívekből állván, az istentiszteletet német és magyar nyelven tartották, tehát német és magyar prédikátorokat kellett keresni és tartani. Erdélyben nem lehetett német prédikátort találni, mert a szászok Luther vallásához kapcsolták politikai létüket és sorsukat s nemzeti gyűléseikben kimondották, hogy minden szász eklézsia büntetés terhe alatt köteles Luther vallásában megmaradni, mert csak ez védi meg őket az elmagyarosodástól. A másik ok a latin nyelv volt, a tudós világ nyelve. A reformáció behozta az istentiszteletbe és liturgiába a nemzeti nyel-
