Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)

XI. fejezet: Kolozsvár története

156

hogy művébe fáradság nélkül beilleszthette volna. Neki kellett az egész történetet megtervezni, az anyagot összegyűjteni, rendezni és megalkotnia. Irányadó volt a pályázati feltételek: eredeti forrásokból oklevéltár alapján dolgozni, ami kizárta a felületes előkészületet, mulattató, könnyed előadást és lelkiismeretes, sok tanulmánnyal járó alapos munkát kívánt. A városi jegyzőkönyveket harmadféléven át betűzte, másolta, másoltatta, kivonatozta, az erdélyi királyi kormányszék, erdélyi országos Múzeum, kolozsmonostori konvent, r. kát. plébánia, Szent Erzsébet egyház, református és unitárius főtanodák és tanácsok levéltárát, a céhek levelesládáit nyomozta. A nyári évszakokban Gyulafehérvárt a káptalani levéltárban, Marosvásárhelyt a Teleki-könyvtárban, Pesten az akadémia, Nemzeti Múzeum és egyetem könyvtárában több ízben heteket töltött. S legalább 6 évi vágyakozás után a szász nemzet levéltára is megnyílt előtte. 6000-nél több oklevelet olvasott el, mely munkájában Szabó Károly, „a régi oklevelek olvasásának nagymestere“ mindig szívesen támogatta.

Művében kettős feladatot kellett megoldani: a kutatást és a történetírást. Lehet, hogy az előbbi elnyomta az utóbbit, az okleveleket igen sokat beszélteti s műve hosszadalmassá válik. De művészi történetírásra és összefoglalásra ily nagy tárgynál 4—8 év alatt nem is gondolhatott. Már az anyaggyűjtés közepén belátta, hogy „legfőbb érdeme jórészt a lelkiismeretes gyűjtés és úttörés, a becses oklevéltár, nem pedig a műalkotás lesz,“ amire „legalább 10 évi előkészület, ugyanannyi megírási idő, teli erszény, hivatallal el nem foglaltság, vaskitartás, erőteljes férfikor, ép szem és jó egészség kell.“ Ami őt a munka vállalására indította, az nem a kitűnés, nem az anyagi haszon, hanem erkölcsi jutalom. Látta, hogy történeti irodalmunk „bámulatragerjesztően“ hézagos. A város történetének megírásával hozzá akart járulni a hazai történelem fejlesztéséhez. Aztán sarkalta „tárgya komoly és mély szeretete, azon hű érzés, mellyel legnemesebb életörömeit adó második hona iránt viseltetik.“ Műve hosszadalmas, idézetekkel túlterhelt, de bárki jöjjön utána, aki rövidebb, vonzóbb modorban akarja megírni, az ő nyomán kell járnia, ha a történelmi igazságot veszi vezetőjéül. „A tőlem százados feledés s tengernyi adat káoszából mondhatatlan fáradsággal kifejtett s az igazság derűjével nagyobbára megvilágított tényeket és eseményeket újra egybefüzni s folyé-