Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
XI. fejezet: Kolozsvár története
157 kony nyelven, ragyogó irállyal előadni, neki könnyű lesz; ő vert úton jár, nekem, aki útat magam törtem, lehetetlen volt. Érdeme és a siker — nem bánom — temesse el fáradalmaim emlékezetét.“ Az előszót követi a város geográfiai fekvése, a határ geológiai története, majd a politikai törlénet az agathirszekkel kezdődően 1540-ig, Zápolya Jánosig. Itt a reformációval új korszak fog kezdődni. A bírálóbizottság véleménye ez: az író munkájához „kellő előkészültséggel és hivatással fogott, a levéltárakat nagy gonddal és a pályadíjat máris csaknem megközelítő költséggel felkutatta; munkája kidolgozásában fáradságot nem kiméivé, oknyomozó történetíróhoz illő alapos vizsgálódás után elfogulatlanul, részrehajlatlanul, helyes felfogással és higgadt ítélettel járt el. Munkája városaink és vidékeink monográfiái között díszes állást fog elfoglalni. Egészen töretlen úton járt s munkája ezután biztos és mellőzhetetlen segédeszközül fog szolgálni.“ A munkáról, mikor még csak kéziratban volt, a Századok (1870. 50—53. 1.) A—a tollából ismertetést közölt. A kiadós elé ugyanis akadályok tolultak, mert a szerző a jutalmat már a megírásra elköltvén, a könyv kelendősége által lesz némileg jutalmazva költsége és fáradsága és főkép azért, mert az ismertetésre és a lapok figyelmére érdemes. Aztán elmondja létrejöttének történetét és a munka 3 feltűnő vonását. Egyik az, hogy a város földjének geológiai történetét adja, a másik az, hogy astronómiai, föld- és térrajzi részt írt műve elé; a harmadik, hogy nyomozását a történetírás előtti korszakban kezdi Kr. előtt 513-tól. Aztán elmondja, hogy nagymérvű kutatásokat tett s a közölt oklevelek, csekély kivétellel, most hagyják el először a levéltárak porát és ismeretlenségét. A megjelenés utón (y. y.) írt nagy elismeréssel (A Hon. 1871. 166. sz.) a műről. Az író lelkiismeretessége — úgymond — mindig nagyon nehezíti a munkát. E monogfrófia írója pedig lelkiismeretes egész a túlzásig. Nem olyan könnyüvérü történetíró, kik hamar elfogadnak mindent, ö folyvást bírálja az írott adatokat is. Bevallja a hézagokat, melyeket betölteni nem tud, semhogy azokat kétesbecsű állításokkal tömje be. Szeret idézni és hosszasan magyarázni, ami nem emeli ugyan a munka művészi formáját, de bizalmat ébreszt minden iránt, amit állít. Főszempontja a történelmi igazság, melynek érdekében régibb állításokat hosszasabban cáfol, mint kellene. Főtörekvése a lehető teljes-