Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
I. fejezet: Élete
11 nem írja meg honnan, nehogy kikotyogja atyjának, mert állandóságáról nincs meggyőződve. Október 10-én: ezer szüksége van, kéri, hogy anyjával okosan beszéljen, apja egy igét se halljon meg, mert jövedelemforrásai bezáródhatnak s akkor bánná, miért tudatá pillanatnyi jóllétét. Jövedelme onnan van, hogy szász tanulókat, köztük báró Bedeus fiát, tanította magyarul s készítette elő vizsgálatra. Hivatalnokoskodása mellett szorgalmasan készült vizsgára. És szabad óráiban átkutatta az ottani kincstári levéltárt a szász nemzeti levéltárat és a Bruckenthalmúzeumot. Egyik tanulmányában (A Teleki-könyvtár és a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond-társaság. Figyelő, 1879, 195—210 1.) ez időről igy emlékezik meg: 1848 előtt 5 évnél tovább szolgálván a királyi kincstárnál, mint tiszteletbeli gyakornok, Nagyszeben tudományos gyűjteményeit s közintézeteit bő alkalma volt megismerni. Ekkor és itt gyűjtötte össze az Erdélyi történelmi adatok 3 első kötetéhez az anyagot. Itt Neugeboren Károly és különösen az öreg báró Bedeus József pártfogása gyámolította, kinek Pepi fiát Szebenben léte alatt magyarra tanította s aki gróf Mikóval, mint egykori kormányszéki tanácsos társával, személyes baráti viszonyban élt.“ Az 1846—47. évi országgyűlésre a közügyigazgatósággal Kolozsvárra ment. Itt 1847 február 27—28-án ügyvédi vizsgát tett, amint írja — , jól, nagyon jól“. És március 15-én felesküdött. Ezután vagy két hónapig töprengett és hányta-vetette dolgait, nem tudván, hogy mit csináljon, merre induljon. De már május 3-ról azt írja, hogy egyidőre még visszamegy Szebenbe s tán végképp ott marad. Novemberben már Szebenben van. 1848 március 17-ről írja, hogy január 20-tól kezdve az új kincstárnok írnoka. Kosztja nála van. „Hogy jövendőmre nézve e viszony megmérhetetlen következésű lehet, képzelheted. Ha semmi sem lesz is, elég, ha nála eszem s hallom s tudom, amik történnek és történendők, híven, igazán.“ Hivatalnokoskodása mellett az Erdélyi Híradóban, melynek előbb külső, azután belmunkatársa lett, sűrű egymásutánban jelentek meg politikai vonatkozású és történelmi tárgyú cikkei, melyek nevét nemsokára ismeretessé és jóhangzásúvá tették. Ilyen volt az Oláhügy. Irt a telepítésügyről, a közteherviselésről, mire az 1817-ben szétoszlott ellenzék kérte fe). A cél az volt, hogy a nemesség lába alól a „nem adózunk“ alapot annak kimutatásával vegyék el, hogy indirekt módon
