Gál Kelemen: Jakab Elek élet- és jellemrajza, különös tekintettel irodalmi munkásságának unitárius vonatkozásaira és jelentőségére - Unitárius Irodalmi Társaság szakkönyvtára 6. (Kolozsvár, 1938)
IX. fejezet: Dávid Ferenc életrajza
125 9 magyar nyelven van irva. 50 éven felüli életkorban lett híres magyar szónokká és íróvá. S így útja nemcsak egy tisztultabb vallás, de a magyar nemzetiségnek diadalútja volt. Nyelvünknek és a magyar irodalomnak tett szolgálatai irodalmunk történetíróinak az eddiginél igazságosabb figyelmére méltók. Rendkívül érdekesek a szerzőnek Dávid Ferenc énekreformjáról való tanulmányai és megállapításai, melyek szerint istentiszteletük énekrésze szebb, gazdagabb és változatosabb volt akkor, mint a múlt századi s nehány évtized előtti. Bírálatát így végzi: „Jeles történetírónk ezen műve sok évi magyar tudományos irodalmi termékek legjelesebbjei közé tartozik, melyben az ismeret gazdagsága a feldolgozás gyakorlott ügyességével, a nézetek határozottsága az irály és igaz magyaros nyelv szépségével párhuzamot tart.“ És szerencsét kíván a sikerült alkotáshoz. Deési Gyula (Erdélyi Protestáns Közlöny. 1879. 48. sz.) szerint ez a könyv nem tartozik az ú. n. alkalmi iratok közé, melyek megelégednek az ünnepelt személyek életére vonatkozó pár vonás papírra vetésével, nem is pillanatnyi lelkesedés szülte, nem nehány napi, vagy heti olvasgatás eredménye, de sok évek gyűjtésének, kutatásának, tanulmányozásának jól megérett gyümölcse, mint a szerző mondja: „minden, amit 30 éven át gyűjthetett.“ Különös érdemeként emeli ki roppant adatbőségét, nagy gonddal és kritikai szigorral feldolgozását. Látszik, hogy egészen tárgyának élt s annak tulajdonítja, hogy itt-ott néha elfogultan színez, ami ilyen munkától „csaknem elválhatatlan.” Ezt nem igazságérzetének rójja fel, hanem annak a lelkesedésnek és odaadásnak, mellyel munkáján csüngött s mely minden sorából tükröződik. Másik kiváló érdeme, hogy nemcsak Dávid Ferenc működését rajzolja, hanem a lelkiismeret klasszikus földjén az egész magyar protestántizmus e korbeli nehéz küzdelmeit és kifejlődését is. Mindent felkeresett, „ami ama kor vallásos egyházi életéről, sőt politikai mozgalmáról teljes képet nyújthat.“ Csupán az a kifogása, hogy nem ismeri be Dávid Ferenc emberi gyengéit, melyek között Deési meggyőződésének gyakori változtatását „az anyagiak után való vágyának“ tudja be. Deési, tudomásom szerint, ezzel a felfogásával egyedül áll. Legalább nekem nincs tudomásom róla, hogy komoly történetíró Dávid Ferenc vallási nézeteinek gyakori változtatását anyagi okokból eredőnek tartaná. „Az unitárius
