Ferencz József - Szent-Iványi Sándor (szerk.): Az unitárius élet munkásai (Budapest, 1940)

Minél rövidebb egy történelem-könyv, annál igazságtalanabb. A rövidség ugyanis, lehetetlenné teszi, hogy a kor leírásával és szereplőivel részletesebben foglalkozzék az író s így ragaszkodnia kell esak egy-egy vonás és csak egy-egy kiemelkedő egyéniség méltatásához. Az ilyen történelmi leírások azután azt a benyomást keltik, mintha egy-egy kor tényleg csak egy-két nagy ember befolyását tükrözné vissza, míg a részletesebben megírt történelem rámutathatott volna azokra a ki nem emelt egyéniségekre is, akik nélkül a legnagyobb ember se tudott volna elérni sikereket. A magyar egyházak történet-könyvei között az unitárius a legrövidebb s éppen ezért a legigazságtalanabb is — ki nem emelt, de a korral ismerős előtt igen értékes vezető embereivel szemben

A kiegyezés (1867) utáni nagy unitárius megújhodás, egy-két kiemelt egyéniség mellett, egész sor kiváló világi emberünk munkásságára vezethető vissza. Ezek között is első helyen áll Kozma Ferenc királyi tanácsos, tanfelügyelő és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1844-ben született Csekefalván, régi székely nemes és unitárius papi családból. E család sok unitárius pap tagja közül kiemelkedik az a Kozma Mihály szentgericei lelkész, aki a Kénosi Tőzsér János és Uzoni Fosztó István első és mindmáig legteljesebb (sajnos, csak kéziratos) egyháztörténelmét tovább folytatta és kiegészítette. A mi Fereneünk apja szintén Ferenc, szintén unitárius lelkész s fia is erre a pályára vágyik. Apja már 1845-ben meghal s özvegy édesanyja csak hősies küzdelemmel tudja

4ü