Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Nevelő

NEVELŐ

készségesebb a munkára, midőn az eszmék és gondolatok, a tervek és elhatározások gyors egymásutánban teremtik meg a forradalmi hangulatot, egy szűk családi kör, még ha olyan előkelő is, nem elég a nagyratörő ifjúi léleknek. Akkor az az erdélyi ifjaknak rendes foglalkozásuk volt a magánházaknál való nevelősködés. Brassai vert úton járt. Csöndes, kényelmes élete volt. 110 frt. csekély pénz fizetésével és az úri ellátással meg volt elégedve, mert bőven jutott idő parnaszusi időtöltésre. A mívelt családi körben egyik főfoglalkozása Shakespeare olvasása volt. Moliert is tanulmányozta. Brassai beavatta tanítványait minden új ismeret titkaiba, mert így másodszor is, többször is újra élvezte a nagy lelkek szellemi tárlatát.

A nagy kiterjedésű családban állandó' volt az idegen forgalom. A napi és az országos politika mellett, a külföldi viszonylatok szüntelenül foglalkoztatták a társaságot. Brassai oly széleskörű tudással rendelkezik, hogy mindenki hozzá fordult, ha bíráló véleményt akart hallani az újabb eseményekről. A külföldi jelességek mellett sor került a magyar termékekre is. A Hehe, Brassai hitrokonától, aranyosrákosi Székely Sándortól ekkor tájban (1823) adta ki a Székelyek Erdélyben epikai költeményt. A házi nevelőnek gondja volt arra, hogy tanítványai megismerjék s érdeklődjenek őseink múltja iránt. Bizonyosra vesszük, hogy a hazafias lelkű Brassaihoz, s tőle tanítványaihoz eljutott a Vörösmarty Zalán futásából a nemzetet felrázó nagy kérdés:

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?

Ilyen élvezetek mellett feledte, hogy az élet nyilvánosabb pályáitól el van zárva.

Panaszkodni nem szokott, de mégis sokszor elárulja, hogy neki is voltak erős lelki harcai. Sok küzdelme volt az élettel, s az emberekkel. A szegénység súlyos terhét ő is érezte. „Innen van aztán az is, — írja 1832-ben — hogy ha egy szerencsésebb születésűnek bölcsőjére az Apelles, vagy Praxitelles geniusa keggyel mosolygott volna is, későbbre, vagy a kenyérkeresö stúdium mostoha tövisei el fojtják a gyenge csirát, vagy ha keresztül hatolhat is a szülők, s rokonok hajthatatalan előítéletein, kik vigasztalhatatlanok, hogy a jóremé- 57