Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Nevelő

NEVELŐ

nyű fiú pap vagy procátor nem leve, ápoló segéd nélkül szűkölködvén, Jassyba, vagy Bucarestbe kell kenyér Titán menni.“5

Ez a hosszú idő, majdnem 12 esztendő, homályban van az életrajz írója előtt. Nagyobb lendületet semmisem adott Brassai életének. Olyan volt, mint a keleti bölcseké és prófétáké a pusztában, mialatt a testi és lelki kisértések nagy rohamaival önmagokban megharcoltak. Itt a lelki elmélyedés, a látomások, az isteni jelenségek veszik körül, mígnem egyszer meghallják az elhívó szózatot és „azonnal“ elhagyják a pusztát, megjelennek a nyilvánosság előtt.

Brassai ezalatt fejezte be a modern nyelvek tanulását. Ezalatt készült el az írói pályára. Ezalatt lett philozophus. Ezalatt ismerkedett meg Erdély Flórájával.

Előkelő tanítványai mulattatására színdarabot fordított. Részt vett a darab előadásában. Talán erre céloz 1862-ben a Kolozsvári Közlönyben, azt írván, hogy színész is volt. Megismerkedett majdnem az összes erdélyi főúri családokkal. így nagy kiterjedésű összeköttetést szerzett.

1834-ben, midőn Kolozsvárt lakott, elvállalta a báró Wesselényi Miklós természetes fia, Wesselényi Károly nevelését. Ugyanazon év őszén gróf Kendeffyné Bethlen Borbálával fölmegy Becsbe. 1834 októberétől 1835 augusztus végéig lakott Bécsben. A család elutazott Párisba. Ezalatt Brassai a 7flsárnapi Újság jövedelméből élt. A következő évben elkíséri Velencébe. Később tanította a Kendeffyné leányait, gróf Andrássy Gyulánét sz. gróf Kendeffy Katinkát és gróf Pejachevichnét sz. gróf Kendeffy Herminát.

Brassai a főúri körök levegőjében jól érezte magát. Széleskörű tudása, nagyfokú szerénysége, tiszteletet és becsülést szerzett számára. A főúri gazdag könyvtárak kielégítették lelki szükségeit. Mindent megtanulhatott, amit akart.

Tanítványai egész életükben szeretettel vették körül, ő pedig örömest fölkereste nemcsak a volt tanítványokat, hanem utódaikat is. 1859-ben, midőn Pestről visszajött Kolozs5 Nemzeti Társalkodó 1832-ik évfolyam Il-ik. 80 1.

Ezt a közmondást követte és sokszor hangoztatta is: „in quasede sedes, et sit tibi illa commoda sede, nec ab illa sede recede. (Ha kényelmes székben ülsz, azt ne hagyd el.)- 58 —