Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)
Pesti tanár és műkritikus
PESTI TANÁR ÉS MÜKRITIKUS Brassai a legélesebb kritikát is a közönség oktatására fordítja. Neki bírálataiban az volt minden törekvése, hogy a közönséget minél több szépségre, gyönyörködtető, mulattató vonásokra figyeltesse; s ezzel újabb élvezeti forrásokat nyisson neki. A feddö részt a művésznek szánta, hogy figyeltesse a hibákra, melyeken segítni hatalmában áll. Jó lelkiismerettel állítja, a Szépirodalmi Lapoktól vett búcsújában: hogy tudva és akarva soha el nem távozott a kritika szabályaitól. Kéri a közönséget, hogy ha hajlandó elismerni, hogy a míveltség egyik kétségtelen eleme a zeneügy körül józan eszmék teljesztésében némi érdeme volt, jutalmazza meg azzal, hogy tartsa meg barátságos emlékében.11 Az a Brassai, aki a világhírű, de magyar Lisztnek oly hódolattal udvarol utolérhetetlen érdemeiért, minden habozás nélkül szembe is száll vele, mihelyt szükségét érezi, hogy a magyar nemzetet meg kell védelmezni saját fiával szemben. Liszt könyvet írt1- a cigányokról és a cigányzenéről. A könyv Magyarországon visszatetszést szült, sokan zajongtak miatta, de komoly kritikával senki sem felelt rá, holott a valóval oly nyiltan szemben álló paradoxont megcáfoni s a nyomában támadt balhiedelmet elenyésztetni, mindenkinek kötelessége lett volna. S minthogy senki meg nem kisértette, én, Isten nevében hozzá fogtam — írja Brassai — önök pedig Ítéljenek kedvezően vagy szigorúan, ahogy tetszik, csak a jóakaratát ne hozzák kétségbe, a nemzete becsületét bármi gyenge erővel védeni kész szerzőnek.11 * 13 Brassainak ezt a könyvét csak az bírálhatja igazságos és jogos kritikával, aki abból indul ki, hogy Brassai a nagy Liszttel szemben, a még nagyobb magyar nemzetet védelmezi. Mert hogy a „paradoxi ridicula fames“ eszes emberrel annyira tudjon feledtetni józan értelmet, ildomot, honszeretetet, saját bevallott — nemzete iránti pietast — arról még eddig fogalmunk alig volt, legalább olyan nem, amilyent a szóban forgó könyv ad nekünk.“ (28. 1.) Liszt arra támaszkodott, hogy a cigány nem tud és nem szeret tanulni, holott épen az ellenkezője áll. A cigány tanulja és eltanulja amit hall, s amit hegedűjén játszik, azt mind hal-11 Szépirodalmi Lapok 1853 811 1. Búcsúszó. Canus. ‘2 Des Bohemiens et de leur Musique en Hongrie. Páris 1859. 13 Magyar vagy cigányzene. Előszó. — 170 —
