Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)
Pesti tanár és műkritikus
PESTI TANÁR ÉS MÜKRITIKUS cél, melyet műreferensnek soha szem elöl tévesztenie nem kell, a művészet ügye előmozdítása.“ A műbíráló a közvélemény költője. És valamint a költő mindent a mi az kezén át megy, tisztít, nemesít, eszményít, úgy kell bánni a műbírálónak is a közvéleménnyel. Drayschock első hangversenyével annyira meg van elégedve, hogy a N ápoly szépségeire alkalmazott mondás tör ki ajakáról: Hallgasd meg Dreyschockot és halj meg. Nem tartja bűnnek, ha elragadtatással ír a jó előadóról, „hol óriási erő, oly kimondhatatlan gyöngédséggel párosul.“ A művész pólyája „oly rögös, oly hosszú, oly meredek, oly fárasztó és csüggesztő; sikere, diadala oly bizonytalan, hogy azon kevés halcyoni napokat, melyeken nekünk élvezetet nyújt, mi soha sem tehetjük neki elég kellemessé.“ Zenelméleti eszméi és elvei oly áttekintő, oly kimerítő és átfoglaló tartalmúak, hogy a magyar zeneoktatás körében nemcsak ismertetni és tanítani kellene, hanem alapul kellene venni, mert bizonyos, hogy a Brassai paedagogiai rendszere itt is nem remélt sikerre vezetne. Lássuk egy pár zenetörténeti vonását. A muzsika (a legelső nyelv) a legelső társasági szép-mesterség. A társasági nyelv a legelső tudomány vala. Az ember-szó, az emberi ész kifejezésévé vállván, muzsikai jelleme eg-yrészét elveszté. A hangász-szereket az emberszó (hang) majmolására találták fel s gyártásuk minden tökélyesbitése az ahoz közelítésben állott. A tám-támok, a vadaknál szokásban levő különféle dalok, igaz, hogy nem bírnak semmi emberi jellemmel, de ezek Istenök szavát akarják képzeltetni s ennek félelmére gerjeszteni. A hangszerek valláseszközi befolyása kétségtelen. A muzsika vallási kötelességünk teljesítésére, magasztosságára, elszántságra, a legerkölcsibb tettekre ösztönöz, s talán óvszerül szolgálna a társasági állapotunkat rágó önzés ellen, ha a közművelésbe a muzsikát nemcsak gyönyörködtetőül, hanem a rendszert kiegészítő tagnak bovinnők.“9 A nagy zenei talentumoknak megadta a tiszteletet, de nem feledkezett meg a kritikáról sem. Úgy látszik, hogy leginkább hódolt a Beethoven talentumának. „Gyakran bámultuk azt a magasságot, amelyen Beetho-9 Valami az éneklő drámáról. Nemz. Társaik. 1840 II. 18.- 168
