Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)
Pesti tanár és műkritikus
PESTI TAN ÁB ÉS MŰKRITIKUS zelebbi bolygója a nő. A zenét is, a nőt is csemegének használta. Mikor visszavonulhatott Olympusára, vagyis mihelyt megvált a köznapi világtól és gyönyörködni, élvezni akart, a quartet, az ének s a zene külömbözö hangárnyalataival vétette körül magát. Mint a keleti császárok az illatok árjában, a delnők bűvölő legyezése és fantastikus lejtései között, úgy Brassai a szép és tökéletesen egységes zene harmóniájában elandalgott. Akik nem ismerték szokását, sokszor azt vélték átúszik, holott csak a testi szeme volt lezárva, lélekben el, messzi szállott az égi sphaerákba, hol „szebb a rózsa, tisztább a patak, zengőbbek a dalok.“ Lelke úgy hullámzik, mint a levegő a zenei hangok mélysége és magassága szerint. „Ha nála valaha szóba jöhetett az a boldogság, amelyet a gyönyör és az élvezet nyújt“, akkor volt boldog és kéjelgő, amikor a zenei művészet isteni alkotásait élvezhette. Ezekért kész volt bármikor útnak indulni. Sem akadályt, sem távolságot számba nem vett. Mint a szerelmes, midőn az est szürkületében bokrétás kalappal elindulva énekli szerelme dalait és fokozza keblében az epekedő vágyódást, hogy magához ölelhesse kit szive szeret ... úgy játszta végig, úgy élte át a Kolozsvárról Budapestre, vagy Berlinbe vivő hosszú úton a Sarasaié, Patti, Bülow, Joachim, Lassale, Sembrich Marcella, Erkel, Hubay, s hasonlók művészetének bájait. Míg Pesten lakott, dúsgazdagon el volt látva. 1853-ban majdnem 100 előadást hallgat végig, mint zenekritikus. Csupa szellemesség és víg kedély. Ha nem kétszer 25 éves volna szerelmesnek mondanék. így csak élvezzük és bámuljuk játszi kedélyét, melyet mindig a műélvezet hatása hangol hol föl, hol le. Egy esti koncert előadásait „hiteles és tudományos cél és légsúlymérői kísérletek és légtüneménytani észrevételek nyomán“ szemléltetve mutatja be. Címül adja: „Egy áprilisi nap zenekisérettel.“ Hozzá tehette volna: Hét felvonásban, hely a múzeum épülete. Idő: Vasárnap április 24. III. Kritikai kifogásai elmondásában soha sem volt fukar. Bőven is talált kifogásolni valót, de mindig megtartotta saját alkotta szabályát: „Legelső, legszentebb, legáltalánosabb-167 —
