Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Pesti tanár és műkritikus

Pesti tanár és műkritikus Áldozzatok a gráciáknak. PLATO. I. A komoran kezdődött pesti élet lassan-lassan derűre for­dult. Brassai megkapta életének legfőbb táplálékát, a mun­kát és a társaságot. A munkában kedve telt, mert taníthatott az iskolában, a lakásán és a sajtóban. A társaságot megsze­rezte az iskolai és Írói összeköttetés mellett a zene. Ebből Brassainak pazarul kijutott. A természet gondoskodik a maga lakói ruházatáról. Nagy előrelátással utána szabja szinöket a környezetnek, hogy védje életüket. Amellett kezükbe adja a fegyvert, hogy se­gítsenek magukon. Az embert bele helyezte „paradicsomi szép kertjébe“ és így szólott „mindezeket neked adom“, de rábízta, hogy erejét használja bölcseséggel, okossággal, s aszerint élvezze a szépet, a jót. Általában — írja 1858-ban — a Teremtő és Gondviselő csak tényeket nyújt nekünk a világban és a természetben, — törvényeik s okszerűségük kormányzását ránk bízta.1 Ez a nagy megbízatás sokaknak, talán legtöbbjének, felülmúlja erejét. Élnek, de nem ismerik a magasabb élveze­teket. Életük csak vegetálás. Nem volna jó a mérleg serpe­nyőjébe tenni azokat, akik nem jutottak el az aesztétikai élve­zet alsó fokáig, mert kiderülne, hogy a mérleg kiszámítható időn belül nem kapja vissza egyensúlyát. Kiderülne, hogy „az igazi műveltség ismertető jelei: szépmívet látni, abból folyó gyönyörűség érzését felfejteni s annak okairól magának számot adni tudni“, ha nemis egészen, de legnagyobb rész-1 Efjij kis sár. Család-könyve 1858 310. 1. — 162 —

Next

/
Thumbnails
Contents