Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete (Kolozsvár, 1927)

Középiskolai tanár

KÖZÉPISKOLAI TAN AR nács jövőre vonatkozólag rendeli, hogy mindenki felszentel­­tessék, de később sem hajtotta végre.36 A püspökséggel járó sokszori szónoklás bizonyára nem lett volna Ínyére Brassóinak, de elhatározásában a maga és az egyház békéje iránti hajlandóság vezette. Tudta, hogy má­sok, akik öt amúgy is nem szívesen látták az egyház köz­pontjában, nagyon számítottak a püspökségre, sok nehzéséget gördíhtetnének útjába. Jobban szerette egyházát, mint ön­magát, s megmaradott tanárnak, vagyis elfogadta tisztelőitől azt az elégtételt, hogy megválasztották igazgatónak. Még ezzel sem volt befejezve a zsinati gyűlés személyi ré­sze. A püspökké választott Székely Miklós egyházi főjegyző volt. Helyébe egyházi főjegyzőnek megakarták választani Brassait. Itt már olyan erővel nyilvánult a közóhaj,, hogy a törvényt ismét elő kellett venni, s rámutatni, hogy csak fel­szentelt egyén lehet főjegyző. De a többségnek ez nem volt elég. Ök ragaszkodtak a Brassai megválastzásához. Erre már megszólalt a zsinat színe előtt Brassai és „jelenti, miszerint részéről semmi sérelmére nem esnék, ha szintén Generális nótáriusnak nem választanák is, sőt választását nem is kí­vánja.“ VI. A tanári létszám újból csökkent, mert a püspökké vá­lasztott Székely Miklós tárgyait ki kellett osztani. Brassai egészen új tárgyak, a. methezis és phisica tanítását vállalta magára. 1844 szeptemberig a „mathezis, phisica és arimetica tanára“ volt. 1842-ben átvette a latin philologiat, 1845-ben „a tiszta mathesist, geometriát és jus naturalet“ tanítja. Brossainak nemcsak a tanításból kellett ki vennie az oroszlán részt, hanem az egyház kormányzásából is. Eltekint­ve attól, amit az irodalomban a tanügyért dolgozott, az egy­36 Kovácsi Antal, Mikó Lőrincz, Benczédy Gergely tanárok nem szenteltették föl magukat. Miután a theologia a gymnasium­­tól 1847-ben külön választatott és 1859-ben szerveztetek! ez az in­tézkedés önmagától hatályát veszítette, de csak az 1882-ik évi kö­zépiskolai országos törvény életbe lépésével szűnt meg. Ezután már a tanári oklevél alapján választja az egyház a tanárt, unitá­rius vallásuak közül. — 103 —

Next

/
Thumbnails
Contents