Ferencz József: Unitárius kis tükör. Az Unitárius Egyház történelme, hitelvei, szertartásai és alkotmánya (Kolozsvár, 1930)
I. Történeti rész
azt állítja, hogy Istennek fia a világ kezdete előtt nem volt Isten, vagy pedig azt állítja, hogy ha az volt, akkor két Isten van, azt az egyház tanításai ellenségének nyilvánítjuk.“ Ez a határozat megpecsételte a Szamoszátai Pál sorsát. Püspöki méltóságától megfosztották. Ezt a határozatot ugyan még jó ideig nem tudták végrehajtani s hivei továbbra is püspöküknek tekintették, de amidőn pártfogójának: Zenobiának szerencsecsillaga lehanyatlott, ott hagyta püspöki székét. Azonban ott maradt szelleme, mely mint a kovász, tovább működött s Antiochia rövidesen ismét a keresztény szabadelvűség központja lett. A Szamoszátai Pál tanait pedig a IV-ik században Photinus sirmiumi püspök fölújította s még a VIII. században a bolgárok között el volt terjedve. 2. Az áriánizmus és a niceai zsinat. Az ókorban Keleten két jeles keresztény iskola volt. Az egyik Alexandriában, a másik Antiochiában. Az első iskola vallási kérdésekben tág teret engedett az emberi képzelődésnek. A bibliát allegóriái alapon magyarázta s ezért olyan gondolatokat vitt bele, amelyek nem fedték a valóságot. A második iskola szigorúan tudományos alapon állott s a bibliát a józan ész segítségével, történelmi módszerrel magyarázta. Ezért a két iskola sokat versengett egymással. A szabadelvű antiochiai iskola növendéke volt Arius, akit a keresztények kiváló személyi tulajdonságaiért és nagy tudásáért Alexandriában először diákonussá s később presbiterré választottak. Azonban hamar kitűnt, hogy az a tiszta keresztényi szellem, amelyet ő magával hozott, nem fér össze az alexandriai keresztények gondolkozásával, amelyen a görög bölcselet befolyására mindinkább erőt vett az a misztikus felfogás, hogy Jézus, mint logosz, öröktől fogva létezett. Az ellentét abban nyilvánult, hogy Arius a maga nézeteinek terjesztése közben többször összeütközött a saját püspökével, II. Sándorral. Ezért Sándor püspök 320-ban egyházi gyűlést hivott, amelyen Ariust és követőit kiközösítették az egyházból. Az igazi harc még ezután kezdődött. Heves viták indultak meg a két fél között, amelyek alatt Arius népszerűsége napról-napra növekedett. Ez a körülmény a püspö-8