Ferencz József: Unitárius kis tükör. Az Unitárius Egyház történelme, hitelvei, szertartásai és alkotmánya (Kolozsvár, 1930)

I. Történeti rész

azt, hogy főúraink első sorban ennek az egyházközségnek a megerősítését tűzte ki célul. Ezért P. Horváth Boldizsár, Vargyasi Dániel Ferenc, Kénosi Sándor Gergely, Dicsöszentmártoni Balogh Zsigmond Kolozsvárra jöttek s ott tanácskoztak a teendők felett. Egy tervezetet készítettek s azt közölték Homoródszenmártoni Biró Sámuel és Deésfalvi Simon Mihály kormányszéki tanácsosokkal, akik személyesen részt nem vehettek a tanácskozásban. Az eredmény az lett, hogy 1718. április 8-án egy meleg hangú felhívást bocsátottak ki, amelyben a kolozsvári egyházközséget ért nagy romlásra való tekintettel, adakozásra szólították fel az összes egyházközségeket és ezeknek híveit, nehogy — amint írják — ,,a kútfő obstruálódván (bedugulván), a folyamok kiszáradjanak“. Az adakozásban maguk a kibocsátók jártak elől jó példával s így a felhívás meghozta a maga gyümölcsét.

A világi főáraknak ez a lépése más tekintetből is nagy jelentőségű az unitárius egyház történetében. Ebben az egyház mai szervezetének alapja van letéve. Eddig az egyház kormányzása hierarchiai színezetű volt s abból a világi elem ki volt zárva. A nevelés ügye jóformán a kolozsvári egyházközség belügye volt, melyet élén a plébánussal intézett. A többi egyházközségek ügyeit a püspök végezte. Most, az egyház súlyos helyzetében, a világi elem közös munkára sorakozik a püspökkel és a papokkal. Az első lépés az volt, hogy Biró Sámuelt és Simon Mihályt főgondnoknak választották. Az egyházkörökben pedig az esperesek mellé felügyelő gondnokokat neveztek ki.

Evvel egyidőben megindult a kolozsvári egyházközség és az egyetemes egyház vagyonának önálló kezelése. A főiskola, mely kezdetben a város, azután a kolozsvári egyházközség gondozása alatt állott, átment az egyetemes egyház tulajdonába. Az adományok a főgondnokok kezéhez mentek s a kiadások is az ő rendelkezésük szerint történtek. Azonban mivel az ilyen önkénytes adományokra nem lehetett az egyház jövendő fennmaradását építeni; mert azokat évenkint el kellett költeni: 1723-ban megkezdődött egy állandó pénzalap gyűjtése, amely ma is közalap címen szerepel egyházi számadásainkban. Ilyen előzmények után 1724-ben az árkosi zsinat törvényesen kimondotta a külön vagyonkezelést. A pénzadományok kezelésére pénztárnokot, a gabona-adományok beszedésére magtárnokot választottak. Ugyancsak a pénz biztos és rendszeres kezelése céljából szabályokat létesítettek. Az

70