Ferencz József: Unitárius kis tükör. Az Unitárius Egyház történelme, hitelvei, szertartásai és alkotmánya (Kolozsvár, 1930)

I. Történeti rész

A Brandenburgba vándorlottak pedig az evangélikus egy­házba olvadtak bele. Egy ideig fenntartották a kapcsola­tot az erdélyi hitrokonaikkal. Az Erdélybe szakadt lengyel szociniánus családokból több kiváló unitárius ember került ki, akik jó szolgálato­kat tettek a magyar egyháznak. Lászlóczki-, Sinczki- és Kézsmárki-családok ma is őrzik a száműzött lengyelek emlékezetét. Mig az Augusztinovics- és Gejzanovics-csa­­ládok kihaltak. A rákowi kátét is sok ideig tanították iskoláinkban. 21. Az önálló fejedelemség lehanyatlása Erdélyben. I. Rákóczy Györgynek 1648-ban bekövetkezett halála után fia: II. Rákóczy György (1648—1660) következett a fejedelmi széken. Szép örökséget kapott atyjától s külö­nösen református hitsorsosai nagy reményekkel néztek uralkodása elébe. Azonban részint az idők változása, ré­szint az ő szerencsétlen politikai magatartása megsemmi­sítette ezeket a reményeket. II. Rákóczy György szakított elődei politikájával. A vallás és az alkotmány védelme he­lyett a saját hatalmát igyekezett növelni. Nem elégedett meg az erdélyi fejedelemséggel, hanem a lengyel király­ságra vágyott. Ez a nagyravágyás indította arra, hogy a törökök tudta nélkül a svéd—lengyel háborúba beleavat­kozzék. Evvel a beavatkozással megingatta a saját trón­ját s lejtőre juttatta az erdélyi fejedelemséget. A köny­­nyelműen kezdett háborút elveszítette. A török porta megfosztotta a fejedelemségtől. Ekkor benn az országban meghasonlás történt, mert némelyek a török, mások a né­met fennhatóságot látták előnyösebbnek. Két párt kelet­kezett az országban, ú. m. a német és a török párt. A tö­rökök előbb Rhédei Ferencet, majd Barcsai Ákost ültették a fejedelmi trónra. De a hatalomhoz görcsösen ragasz­kodó II. Rákóczy György a törökök ellen folytatott harc­ban Gyalu és Fenes között súlyos sebet kapott. Innen Vá­radra szállították, ahol 1660-ban meghalt. Evvel nem szűnt meg az országban dúló belviszály. A németekhez szító’ párt Barcsay ellenében Kemény Jánost választotta meg fejedelemnek, aki német segítséggel Erdélyt elfog­lalta s Barcsait megölette. Ennek megbosszulására Ali budai basa nagy török és tatár sereggeu Erdélybe tört. 68

Next

/
Thumbnails
Contents