Ferencz József: Unitárius kis tükör. Az Unitárius Egyház történelme, hitelvei, szertartásai és alkotmánya (Kolozsvár, 1930)

I. Történeti rész

nem g3?őzhette, sőt utána nem sokkal Ungvár városa pap­jának hívta meg s az ungi egyházmegye esperessé válasz­totta. Ez a sikertelenség nem csüggesztette el Károlyit. Mivel egymaga nem tudott győzelmet aratni, segítségül hívta Meliuszt és a világi hatóságot. 1568-ban kieszközöl­ték Schwendi Lázárnál, Felső-Magyarország katonai pa­rancsnokánál, hogy Kassa városában Lukács pap ellen zsinatot tarthassanak. Ezen a zsinaton egy hitvallást fo­gadtak el, melyben a szentháromság hitét domborítják ki, Egri Lukácsot pedig a Schwendi Lázár közreműködésével börtönbe záratták. Még 1573-ban is a börtönben sínylő­dött. További sorsa ismeretlen. Az unitárizmus Magyarország felé igazi hódító útján a nagyváradi hitvita után indult el. Legjelesebb papjaik, kik már az erdélyi hitvitákon kitűntek, indultak el az ország különböző részébe. Basilius István, a nagyváradi egyházközség szervezése után maga mellé vette Karádi Pált, óvári Benedeket, Thordai Mátét, Jászberényi Istvánt s velük apostolok módjára elindult az új hit terjesztésére. Belényesen, Debrecenben, Békésen, Makón, Hódmezővá­sárhelyen, Csanádon nevezetes hitvitákat rendeztek és egyházközségeket alapítottak. Basilius, miután egy ideig Belényesen paposkcdott, 1578-ban visszatért Kolozsvárra, ahol azután mint lelkész és esperes működött. Azonban társai Magyarországon maradtak s ott foly­tatták apostoli munkásságukat. Makón Tliordai Máté buz­­golkodott, aki nagymüveltségű férfi és költő volt. Több egyházi éneket írt. Székesfehérvári Karádi Pál Temesvár papja lett. Karúdon, Somogymegyében született. Gyer­mek- és ifjúkorát Székesfehérváron töltötte. Innen kapta elcnevét. Innen a törökök elől menekülve, Erdélybe jött. Karánsebesen Bethlen Gergely várkapitány udvari papja volt. Számos hittani műve mellett a magyar irodalomban örök emlékűvé tette nevét „Balassi Menyhért áruitatása“ című művével, amelyben az ország romlottságát a gúny fegyverével ostorozta. Ezen kivül írt olyan színműveket, amelyekben az egyes hittani kérdéseket vitte a közönség elébe. Ezek között nevezetes a „Debreczeni Disputatio" c. műve, melyben az unitárius vallásnak a református vallás fölötti előnyét mutatja be. Ezt a színdarabot az- unitárius tanulók többször eljátszották az iskolában. De Karádi, mint temesvári pap írta be nevét az unitárius egyház tör­ténetébe. Az ő működése folytán terjedt el Magyarország 3 31

Next

/
Thumbnails
Contents