Tóth György (szerk.): Az Unitárius Egyház rendszabályai 1626-1850 - Az Unitárius Egyház törvényeinek gyűjteménye 3. (Kolozsvár, 1922)
Vili hogy az unitárius egyház már a megalakuláskor, vagy első püspöke idejében ilyen rendszeres szabályokhoz jutott volna.1 Az újításokra vonatkozó országos törvények mellett az újonnan alakult egyházak élete haladt, fejlődött a kijegecesedés felé, amig eljutott a mt grögzithető s állandósulásnak nevezhető formákhoz. A fejlődés kezdeti korszakában nem az előzetesen átgondolt szabályzatok hatnak, hanem a kijelölt célt szolgáló eszme működik és hat összetartó erőként. Ennek a szükségszerűség által követelt alkalmi megállapodások adnak hangot. Ez az, ami a legrövidebb időszak alatt is általános érvényű szokássá növi ki magát és amire a rendszeres szabályzatok azután, mint „az elődökről emlékezetben átjött törvényekre“ utalnak. A szokásnak az uj rendszerek, új alakulatok kezdeti stádiumában épen a megfelelő törvények hiányában van nagy jelentősége. Ezért mondja bölcsen Verbőczi a szokásról, mint jogról: imitatur legem, ubi deficit lex. (E. C. 11. c. 5. c.) A Dávid Ferenc vallásának törvényes bevétele után még évekre volt szükség, hogy az elsődleges törvények: a szokás és alkalmi határozatok szerves összefoglalása: az Egyházi Rendtartás megalkotása közkivánalomként jelentkezzék.1 2 A Dávid Ferenc életében nem találunk semmi biztos '•támpontot arra. hogy az ő nagy szellemének összefoglaló ereje helyett egy szerves Disciplina Ecclesiastica megalkotásával kívánta volna az uj egyházat biztosítani. Ezzel a tétellel szemben természetesen magától értetődő, hogy az egyházi élet belső rendjét szabályozó alkalmi intézkedésekkel az ő püspöksége alatt is találkozunk. Ezeket az alkalmi határozatokat önmagukban is és a gyakorlatban volt ily végzések összeségét is akkor Disciplina Ecclesiastica kifejezéssel jelölték meg. E kifejezés tehát nem jelentette mindig a szerves Egyházi Rendtartást.3 Szóval Dávid Ferenc — mint az újítók általában — az eszme, a gondolat hatása alatt állott. A szervezés a követőkre hárult.4 . Helyeden látja ezt a folyamatot Boros Gy. is. Szerinte „Dávid 1 A szemünk előtt játszódott le, hogy a különböző országokban máról holnapra korlátlan hatalmú „tanácsok“ alakultak anélkül, hogy ehhez önálló szabályzatot fogadtak volna el. S az élet, ennek dacára folyt tovább. 2 A református egyházban azt látjuk, hogy Melius Péter már 1567 ben a debreceni zsinaton elfogadtatta az általa készített egyházi rendtartást, amely Canones Majores név alatt volt használatban 3 Uzoni-Fosztó I. K. 225. lapján ez o'vasható: „Thorda 1578. mense martio habita est synodus, in qua paedobaplisműi est rejectus. Paedobaptismi administrationeni, aliquot Argumentis, in Disciplinam Ecclesiasdcam intulerat Synodus.“ 4 Természetesen számos példa van arra is, hogy az ujitók a szervezet kiépítésére súlyt helyeznek. Ilyen volt Melius Péter is — Dávid Ferenccel ellentétben. Hasonlóan Blandrata is, akinek objectlv antitrinitárizmusát a Dávid Ferenc subjectiv antitrlnltárizmusával élesen állítja szembe dr. Borbély: Unitár'us Hitelvek a XVI, században. (76. lap.)
