Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)
V. Ezerkilencszázhuszonnyolc - VI. Ezerkilencszázhuszonkilenc
tényszocializmus, amely az emberek között a javak jobb elosztását és az emberi munka általánosabb értékelését békés eszközökkel akarja elérni. Az ifjúság is ilyen értelemben kell a jövő politikai célkitűzéseinek munkása legyen - hirdette. Szemtanúk szerint „a szocializmusnak még ez óvatos megfogalmazásban is borotvaélen táncoló jelenléte” sokakban borzongást keltett. Ami bizonyos: határozatok nem születtek utána. A délelőttre még betervezett előadásról - Szent-Iványi a mai sport és az ifjúság kapcsolatáról tartotta volna - szintén nem tudunk semmit. Az utolsó munkaértekezletre ebéd után csak kevesen jöttek el, ők is kimerültnek látszottak. Napirenden tulajdonképpen a Gálfalvi Sámuel előadásában korábban előterjesztett kérdések elfogadása szerepelt, amit némi módosítással meg is tettek. Összegző gondolatként pedig megállapították, hogy bár az előadásokat csak idősebb meghívottak tartották, néha túlméretezetten vagy felette magas szinten, a konferencia összességében mégis eredményesnek bizonyult. Délután vallásos ünnepély keretében tartották a konferencia bezárását. Imát Benedek Mihály lelkészjelölt mondott, a főtisztelendő Boros betervezett búcsúztató szavait ismét nem mondhatta el, de ehelyett kedves hangú üdvözlő levelet küldött, amelyet felolvastak.12 „Az ifjúság eme meleg szívű barátja” munkatársaiként köszöntötte a jelenlevőket, gratulált a konferencia fényes sikeréhez. Külön örvendett, hogy példásan tudtak alkohol nélkül is mulatni, már csak ez is megérte a fáradozást. Kérte, próbálják ezt meghonosítani odahaza is. Másik felhívása a városokon tanuló iparos és kereskedő fiatalság bevonására irányult, valamint ifjúsági énekkarok szervezésére. Fikker János teológiai hallgató szavalata után a kolozsvári Ifjúsági Kör elnöke mondott záró beszédet, amely a házigazdáknak szóló köszönő szó is volt egyben. A napot, - de részint az egész rendezvényt is műsoros estély és bál zárta. Másnap délelőtt a rendes istentisztelet keretében Török Mihály teológiai hallgató imát mondott, Szent-Iványi Sándor pedig prédikált - ám őket már csak kevés konferenciázó hallgatta meg. Délután az egyes sportversenyek eredményeit hirdették ki, majd felavatták a kollégium új teniszpályáját. Hétfőn, 16-án rövid látogatást tettek Kadácsba, ahol Lőrinczi László lelkész fogadta őket, és Medesérre, ahol Pálffi Albert lelkész vendéglátását élvezték. Itt tekintették meg Kiss Elek dékán új hegyi villáját is. Innen kezdődött 12 UK, 1928/129. 86